Elhunyt Rubin Szilárd író
2010. április 14-én, tapolcai otthonában elhunyt Rubin Szilárd, életének 83. évében, hosszas betegség után.

Az 1927. szeptember 6-án Budapesten született író pályáját költőként kezdte, az Újhold  köréhez tartozott, majd az ötvenes évektől regényeket publikált a Szépirodalmi Kiadónál (Földobott kő, 1952; Partizánok a szigeten, 1953; Szélvert porták, 1956), és később a Magvetőnél (Csirkejáték, 1963; Mulatság a farkasveremben, 1973; Római Egyes, 1985). Számos kortársa, köztük Pilinszky János és Szentkuthy Miklós, ígéretes tehetségnek tartotta, legutóbb pedig Esterházy Péter hívta fel rá többször a figyelmet. A Csirkejáték 2004-es harmadik kiadását követően a regényt németül 2009-ben jelentette meg a Rowohlt Kiadó, és a könyvet Németországban az év egyik irodalmi szenzációjaként ünnepelték. A kritika Alain-Fournier és F. Scott Fitzgerald műveinek irodalmi nagyságához hasonlította. 2010-ben jelent meg újra a Magvetőnél Római Egyes című regénye, melyet még kézbe vehetett, de sajnos a mű szeptemberre tervezett német kiadását már nem érhette meg.

Rubin Szilárdot a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti.

 

Istenes versek embereknek
Erdős Virág új könyvében semmi sem az, aminek látszik: a cím istenes verseket ígér, a kötet mégis sokkal inkább az emberről szól. A hol zavarbaejtő, hol felemelő szövegek kíméletlen...
400 négysoros
Szijj Ferenc verseskönyve az esendőség enciklopédiája. A négyszáz darab négysoros vers törékeny metaforák és rejtélyes allegóriák sora furcsahelyzetekkel, álomszerű történetekkel és...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ