A jóemberek közelről
A „jóemberek” az ír mitológia alakjai, akik „túl rosszak ahhoz, hogy a mennyországba kerüljenek, és túl jók, hogy a pokolba” - könyvbemutató szeptember 21-én.

A cím magyarázata azért is lényeges, mert a több mint négy év költői termésének legjavát közlő köteten erősen érezhető az angolszász líra hatása.

Ritka kortárs irodalmunkban és az irodalmunk történetében egyaránt, hogy ennyire meg tudjon termékenyülni, bele tudjon oltódni ez a hatás a magyar költészeti hagyományokba, ahogyan az Babiczky lírája esetében tapasztalható. Vörösmarty, Arany vagy a maiak közül Rakovszky - viszonylag kevesen találták maguk számára otthonosnak az angolszász költészetet. Az öt ciklusba rendezett versek között a balladák, mintegy a kötet gerincét képezve, komor sűrűségükkel húzódnak végig a gyűjtemény egészén; titkuk legtöbbnyire valamely rémtett vagy gyilkosság, azaz maga a bűn. A sűrűséget oszlató líraibb darabokkal pedig levegőhöz jut az olvasó az újabb alámerüléshez - írja a cseppek.hu a kötetről.

Tibor A jóemberek című kötetének bemutatója szeptember 21-én, szerdán 18 órától lesz a Nyitott Műhely ben. A szerzővel András László író beszélget.

 

 

Istenes versek embereknek
Erdős Virág új könyvében semmi sem az, aminek látszik: a cím istenes verseket ígér, a kötet mégis sokkal inkább az emberről szól. A hol zavarbaejtő, hol felemelő szövegek kíméletlen...
400 négysoros
Szijj Ferenc verseskönyve az esendőség enciklopédiája. A négyszáz darab négysoros vers törékeny metaforák és rejtélyes allegóriák sora furcsahelyzetekkel, álomszerű történetekkel és...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ