Nagy idők tanúi – 9 éves a Litera!
Az irodalmi portál 2011. november 12-én, szombaton ünnepli 9. születésnapját. A már jól ismert Rájátszás sorozatban három költő és három dalszerző párosa dolgozza fel a szűk dekádot.

Slágereket írnak át, kortárs verseket zenésítenek meg, rájátszanak egymás műveire, versben-zenében mint tanúk összegzik az eltelt kilenc évet. Ez utóbbihoz jelentett inspirációt, hogy a Litera nemrég egy olyan házba költözött, amelynek negyedik emeletén forgatta Bacsó Péter kultfilmje, A tanú egy jelenetét.

A párosok:


KEMÉNY ISTVÁN és KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ (Kistehén)
SZÁLINGER BALÁZS és MÁSIK JÁNOS (Európa Kiadó stb.)
KUKORELLY ENDRE és KARDOS HORVÁTH JÁNOS (Kaukázus)

Műsorvezető: RIEGER JOHANNA

Köszöntő: KERESZTURY TIBOR

 

Látvány / parti: VJ UNFLYABLE / DJ LEEN'GUM

2011. november 12., 20 óra

Helyszín:


Millenáris Fogadó
Budapest II., Fény u. 20-24.

 

Belépő: 800 Ft

„egymás szavait visszhangozzuk”
A bálna nem motívum paradigmatikus indulása után második verseskötetében Zilahi Anna az emberi érintkezés és megismerés határait, természetes és mesterséges eszközeit, lehetőségeit és...
A gyász és a vigasz könyve
Szilasi László gyászkönyve az édesanya halála után kezd íródni: a szerző minden este 18:48-kor hívta fel az édesanyját, és miután meghalt, írásban folytatta vele az immár egyirányú...
Történetek a vágyról
A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Szembenézés a gyerekkorral
,,Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat." Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ