Emberek, Morzsányi Gézák vagytok valamennyien!
A Kex és tea című felolvasós, Momentán társulatos, ezúttal Magvető-est vendége Morcsányi Géza volt 2012. január 10-én este héttől a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Négy acélvázas, zöld plüss szék a színpadon, spotfény, különben sötét, teaillat, kultikus darálós sütemény, a hagyomány szerint csokis és sima. Simonyi Balázs műsorvezetőnek repes a lelke, hogy ilyen sokan eljöttek, biztos a patetikus hívószavak – kánonképzés, bevállalás, kikötő, ugródeszka – segítettek, meg a hideg odakint, viccelődik. Hallgatom csukott szemmel, és hallom Bart Simpsont, nem tudom, miért csináltam, nem tudom, miért élveztem, és azt sem tudom, miért fogom újra megtenni.

Simonyi egyúttal szeretettel köszönti az esten megjelent élő költőt, Kemény Istvánt, és felkonferálja az első felvonást: elhunyt szép emlékű és kortárs magyar írók, valamint külföldiek friss és régebbi Magvetős könyveiből lesz válogatás, melyet a Momentán társulat imprószínészei olvasnak fel. Felolvasnak, a legkevésbé sem improvizálva, inkább precízen, szépen, lendületesen, hozzá stílusosan, elsőként Keresztury Tibortól a Kézirat érkezik-et, megalapozandó a kiadói hangulatot: „nemcsak ide hozott verset, hanem az elnöknek is küldene. Tetszeni fog neki, a barátnője szerint. PREZIDENT. WHITE HAUZ. WASINGTON. USA – ez áll a papíron nagy, kani betűkkel, teljesen jó lesz így, biztosan megkapja, asszonyom. Hogy fog-e válaszolni. Meg vagyok győződve – végtelenül fáradt, fátyolos a hangja –, csak előbb ezt az Irak-ügyet elrendezi”. Garaczi László Mintha élnél két alapvetése következik: „Olvasni bizony veszélyes”, és a magányos írói tevékenység során a tehetség fluidumával való töltődés (Touch and go) egyedül üdvös útja. Tóth Krisztina Pixeléből a Harmadik fejezet, avagy a szem története, a hiú, karcsú, vak nőé (nem vak), Kemény István Állástalan táncosnő című összegyűjtött verseiből a Keresztény és közép „Hideg. Hideg az egész család”, és Tar Sándor Álom-novellája a tévénéző szomszédokról. Azután sorban egy Darvasi László szövegrészlet A titokzatos világválogatottból: „elmegyek bal hátvédnek, anyám”, Esterházy Péter Nádas Péterrel durrdefektet szerel, míg Gabriel García Márquez Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak című könyvében beszédet mond a királyi pár előtt az akkor 1 millió példányban megjelent Száz év magány létrejöttének körülményeiről. Kovács András Ferenc Jack Cole daloskönyve, Nádasdy Ádám Olvasói levele után Petri György jön A halállal: „A Halál kedves, kissé ütődött / fickó. Ha találkozunk a krimóban, / a zakógombomat csavargatva / kérdezi: „Hogy vagyunk? Hogy vagyunk?”, majd Parti Nagy Lajos szól Az étkezés ártalmasságáról. Végül egy párbeszéd Dragomán György A fehér királyából (Rutinfeladat) a fekete és a sötétkék öltönyössel, nem szigorúan idézve: Nagyon rutinosan csinálta, ahogy átjött a fémdetektoron. Sose kézipoggyász? Nem szeretem a kötöttségeket. A könyvvel fogja elkövetni. A cselekményt. Elég nagyot lehet vele ütni. Túszul ejti az utaskísérőt. A többit magára bízzuk. Improvizáljon. Valahogy így.

Aztán a négy székből marad kettő, Simonyi beszélget Morcsányival. Először a Varró Danis sztori, miként került a Magvető igazgató a könyvébe. Úgy, hogy az egyébként ideálisnak mondott szerző, aki a kéziratot hónapokkal a megbeszélt határidő előtt leadja, azon nem akar változtatni, a megbízható ember, egyszer csak pironkodva azt mondta a kiadójának, lenne-e kifogása ellene, ha szereplője lenne a Túl a Maszat-hegyen meséjének. Ő ezt megtiszteltetésnek vette, sőt úgy tudja, Bartis Attila alias Partvis Attila is higgadtan fogadta a felkérést. Kapcsolódó anekdota egy kirándulásról a Misina tetői kilátóba, melynek környékén a családi legendák szerint Morcsányi dédanyjáék laktak, anyja (nagyanyja?) bölcsője is ott ringott, hegyek, bányamaradványok mindenfelé. Egyszer csak felért melléjük egy család, a nyolcéves forma gyerek széttárva karját így kiáltott a végtelen térbe, Emberek, Morzsányi Gézák vagytok valamennyien! Már ezért megérte, nevet minden Morzsányi Gézák legmorcsányibbika.

A főállás szerint kiadó, emellett fordító dramaturgként a Nemzeti Színház Én vagyok a Te című Esterházy-darab bemutatójának mámorító pillanataira emlékszik. Ha pedig színház, akkor egy újdonság, a Makrancos Kata Varró Dani fordításában – leleményekkel teli, szívet melengetően nagyszerű, szórakoztató szöveg – a részlet, amely egész nap a fejében járt, úgy kezdődik, hogy aki azt megteszi, hogy ennek beteszi, és úgy végződik, hogy annak veszek egy lovat. Drámát egyébként nem nagyon lehet eladni, az 1995-től 2005-ig tartó aranykor véget ért a könyvkiadás szempontjából, ennek ellenére mindent megtesz, ha írnak drámát a szerzőik – jelenleg Parti Nagy Lajos Molière-átiratát tervezik –, azok meg is jelenjenek.

A beérkezett kéziratok közül nem tudnak minddel illő módon foglalkozni: amelyeket elfogadnak, azokra reagálnak, a többire nem, ugyanis nincs idő és lehetőség arra, hogy jótékony tanácsokat adjanak. A másik fél egy érző ember, minden látszat ellenére tisztában vagyunk ezzel. Minden szöveget elolvasnak, soha nem lehet tudni ugyanis, mikor találnak rá valamire. Bánki Évára például, aki bár nem olyan meseszerűen, hiszen egyetemi tanárként, de ismeretlenül küldte el a regényét. Tavaly Gressai Ferdinánd versei is hasonlóképp kerültek kiadásra, azonban ritkán fordul elő a csak úgy a semmiből való felfedezés.

Ugyan New Yorkból jött imént haza, de akkor már beszél Berlinről – ha Simonyi úgy tudta, hogy onnan –, ahol a magyar írók jelenléte a 70-es években kezdődött. Egyfelől a német külpolitikának központi eleme volt a kulturális nyitás, befogadás, rengeteg állami ösztöndíjat alapítottak, a volt szocialista országokból hívtak meg művészeket. A másik oldalt 1980-ban tapasztalta, eltátott szájjal figyelte, milyen nyugodt, olajozott a kinti világ, izgalmas, szabad, lehetőségekkel teli. A Magvető „Berlin, drágám. Csukja be, kérem, a szemét.” címmel 2007-ben antológiát jelentetett meg magyar írók Berlin-élményeiből. Tévhit azonban, hogy pacsizás eredménye az ösztöndíj: valaki befolyásos ember, odaint valamit a DAAD-s hölgyeknek, és el van intézve. Erről szó sincs, a kuratóriumi döntés szuverén. Nem úgy megy, hogy valahol ül egy gonosz csapat, és rábök, hogy ez meg ez mehet, az meg nem. Ugyanez a helyzet a külföldi könyvkiadással is: hiába Esterházy, Konrád, stb. valaki, hiába minden ajánlás, támogatás, pozitív lektori jelentés, attól még nem adják ki. A személyes tetszés az egyik szempont, azután számolni kell: csökkenő vásárlói hajlandóság mellett egyre több könyv jelenik meg. Találni kell a könyvben egy fogódzót, egy briliánst, amiért érdemes.

Hogy mennyiben Szőcs Géza kiadója a Magvető? A Passiót és a Limpopot is megjelentették, ennek ellenére később az Ulpiusnál adott ki szövegeket. Az ilyesféle hozzáállást egy kiadó sem szereti; el kell dönteni, hogy kinél közöl a szerző. A kiadót a szerzője teszi. Ha minket választott, érezze azt otthonának. Szőcs most naplót ír politikusi életéről, Morcsányit ez érdekli: két könyv erejéig szerzőjüknek tekintik majd.

A Nobel-díjat vízhatlan titoktartás övezi, az igazgató mindig várja, hogy valamelyik szerzője kapja azt meg. Morcsányi 2002 októberében a Radnóti Színház portáján állt, a titkárnője kereste a kiadóból, előtte egy héttel jelent meg a Kertész életműkiadás utolsó darabja. A Sorstalanság az egyik legfontosabb könyv az életében, ezért szerette volna mindenképp Magvetőként kiadni, de Kertész nem akarta. Az életműsorozatba viszont – azt nem lehet a Sorstalanság nélkül – belement. Szóval ott, a Radnótiban derült ki, hogy Kertészé lett a díj. Valószerűtlen érzés volt végigmenni az Andrássyn, Nobel-díjas szerző kiadójának lenni egy csoda.

Kertész a Magvetőnél nemrég megjelent Mentés másként című naplójában sérelmeit hozza fel épp a kiadóval szemben, s ez is mutatja megőrzött jó kapcsolatukat. Morcsányi annak idején kapott egy levelet tőle, miért nem foglalkoznak a könyvvel, mire ő megválaszolta, hogy nyolc hirdetés készült róla, meg is nyugodott szépen, de arról már nem írt. Egyébként pedig a szerzői-kiadói viszonyhoz képest a kutya-macska barátság és egy héjanász az smafu. Mindent megtesznek a szerzői elégedettségért, azonban mérlegelni kell, meddig van értelme költeni egy könyvre, hogy az újabbak mögött is ott tudjanak állni. Ha ennek az őszinteségében egy szerző tud hinni, akkor ez maga a méz. Ha siker is van, akkor ez mindenek csimborasszója. Egy szerző sok kiadói emberrel áll kapcsolatban, akik jeleznek metakommunikációban felé. Benne, a tehetségében igyekszünk bízni, nem egyik vagy másik könyvében, hiszen nem biztos, hogy mindig száz százalékos tud lenni. Lehet, hogy nem annyira jó, én mégis támogatom – hacsak nem vállalhatatlan, de ilyen még nem volt –, a fiatal kollégák pedig berzenkednek. Morcsányi Déry-rajongása ellenére magánkívül volt a dühtől, hogy nem volt ott egy ember, aki megmondja, a Kedves bópeer...! nem jó, sőt borzalmas.

A külföldi szerzőkkel kapcsolatban például Márquezt, noha a seggünk kilógott a gatyából annyira szegények voltunk, nagy nehezen sikerült megtartanunk. Böngészni kell a piaci fejleményeket, nálunk ismeretlen francia, német, lengyel szerzőket keresni, szövegeket, amikben tükröződni tudnak a mi kortárs íróink és viszont. Borotvaélen táncol azonban, mennyire lehet jutni velük. Magdalena Tulli Vörösben című gyönyörű könyve például a kutyának nem kellett.

Végül kérdezhetett a közönség; kérdezett is. Morcsányi Mosonyi Alízt nagyszerű írónak tartja, sokat köszönhet neki, kikéri a tanácsát; még a Beszélő szerkesztője volt – egy kiugrott teológushallgató élettárssal, aki akkoriban tanult meg tördelni –, amikor barátokká lettek. Ez a hajdan volt tördelőfiú, Pintér József, most a Magvető könyveinek 90 százalékát tervezi, ízlése, szakmai tudása, leleményessége által lesznek méltóságteljessé a könyvek, munkáit finomság, humor jellemzi. A kiadó különféle motívumokkal készül egy könyv életére. Könyvjelző pedig egy méreten felül dukál vagy a jellegéhez illik, és meglehetősen sokba kerül. És megint a külföld: anyag és pénz híján, ha megfeszülnek se tudnak olyan kiadványokat létrehozni, amilyenek mondjuk Németországban szakmányban készülnek. Hiába egy kiadó igazgatója, mégis képes civilként belefeledkezni az olvasásba, és idézi valamikori tanárát: Olvasni elsőre úgy kell, mintha másodjára olvasnád. Ha pedig bárhova kellene könyvet vinnie magával, pontosan három nem magyart, az a Közöny lenne, a Per és Pessoa versei.

 

Vécsei Rita Andrea forrás: http://prae.hu/prae/articles.php?aid=4525&cat=3

Fekete Ádám
,,Még egyetlen sorát sem olvastam Fekete Ádámnak, ami ne lett volna teljesen magától értetődő. Feá - így hívják kortársai, barátai, hívei, és ha ezt a szót kimondják, mosoly dereng fel arcukon. Feá városi...
Baldwin, James (1924–1987)
Fordította: Mesterházi Mónika
Fonny, a szobrászfiú, és szerelme, a tizenkilenc éves Tish Harlem egyik feketék lakta utcájában tervezi a közös jövőt. Amikor a fiút egy Puerto Rico-i asszony megerőszakolásának vádjával börtönbe zárják,...
Dragomán György
Rendszerek és kitörési pontok fűzik össze kötetté Dragomán György tizenöt év terméséből válogatott novelláit. Feltételezett vagy valóságosnak tűnő rendszerek: nyitottak és zártak, politikaiak, természetiek...
Szabó T. Anna
Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk a csapdáinkhoz, milyen kétségbeesetten...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ