Csiki László Ajakír című regényének bemutatója
Csiki László Ajakír című regényének bemutatóját október 1-jén (szerdán), 16 órai kezdettel mutatjuk be az Írók Boltjában (Budapest VI. Andrássy út 45.). A szerzővel Poszler György irodalomtörténész beszélget.

A könyvről:

Rúzs és diktatúra – egy illatszerügynök a forradalom színjátékában

„… a világméretű kétnapos örvénylés egyik taraja még egy rúzs-szállítót is magasba ragadhat, csupán a jelzőt kell megváltoztatni. Vagy illatszer-, vagy titkos ügynök. Netán-tán különleges. Különben is, az áldozatokat gyakran nevezik hősnek” – mereng helyzetén Csiki László regényének elbeszélő-főhőse, aki Párizsból érkezett hivatalos üzleti útjára ebbe a meg nem nevezett, hólepte, lepusztult országba, és akinek sorsa egyre kevésbé érthetően szövődik össze a diktatúra végnapjaival.

Érkezése pillanatától belügyes tisztek kísérik az illatszerügynök minden lépését, ám beszervezése a titkosszolgálatba az események előrehaladtával feleslegessé válik; ballasztként cipelik vendégüket, az egyik titkos katonai támaszpontról a másikra menekülve. Haza Bérce, a teljhatalmú államfő és katonai klikkjének előre megrendezett forradalma kicsúszik a kezéből: az utcán látott és a televízióban közvetített események többé nem fedik egymást. Az irányítását vesztett államhatalmi gépezet, mely manipulatív eszközeivel saját hazugságaiba bonyolódott bele, önmagát darálja le. 

Terjedelem: 504 oldal
Ára: 2990 Ft

A Nobel-díjas író új regénye
Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivalók is a lepkék életéről, haláláról. És az is,...
Fordította: Körner Gábor
Babilon Harkiv
2014-ben, az Euromajdan sorsdöntő napjaiban megjelent könyvében Szerhij Zsadan a szülővárosáról, Harkivról mesél, amely két folyó között fekszik. Az egymáshoz sok rejtett szálon kapcsolódó...
A Nobel-díjas író új regénye
Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivalók is a lepkék életéről, haláláról. És az is,...
Fordította: Vereckei Andrea
Patti Smith legszemélyesebb könyve
Patti Smith, a nagy sikerű Kölykök szerzője új memoárjában mesél a munkásosztálybeli Philadelphiában és Dél-Jersey-ben töltött gyerekkoráról, amely tele volt eltűnő szomszédokkal, véget...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ