Szijj Ferenc - Növényolimpia
Megjelenés ideje: 2017-06-06
ISBN: 9789631435269
332 oldal
Méret: 145 x 197
Ára: 3699 Ft
Szijj Ferenc
Növényolimpia - ÜKH 2017
Regény Budapest felemelkedéséről
Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezetten sok pénzt ígér, csak meg kell találni egy férfit, aki vagy él, vagy már meghalt, kezdetben nem lehet biztosan tudni. De a főhős egy másik vasat is tart a tűzbe: kormányfőtanácsos barátja régi ígérete szerint zsebből fizet majd valami különleges ötletért, amely ország-világ számára hirdetni fogja a kormány nagyszerűségét. Csakhogy mindeközben ott van a múlt, amely lépten-nyomon feljön, mint a talajvíz, és elárasztja a jelent: egy régi nő, egy állítólagos barát, két államvédelmis és az említett kormányfőtanácsos, aki a múltban még nem az volt, hanem épp az ellenkezője. Szijj Ferenc regénye meglepően humoros és megdöbbentően abszurd látomás a mindennapok küzdelmeiről és a hivatalok packázásairól. A poszthumán vízió azonban valójában egy nagy realista regényt takar.
SAJTÓ

Pogrányi Péter: A lét felszínén - kritika. RevizorOnline, 2017. 06.27.

Nagy Gabriella: A nyúlon túl - kritika. Litera, 2017. 07. 07.

Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ