Csabai László - A vidék lelke
Megjelenés ideje: 2019-10
ISBN: 9789631438840
344 oldal
Ára: 3999 Ft
E-könyvben is
A vidék lelke
Csabai László pár éve sikeresen honosította meg irodalmunkban a ,,duovella", vagyis a páros novella műfaját. Azóta továbblépett: új kötete hármas történeteket, ,,triovellákat" tartalmaz. A triovellák részei úgy kapcsolódnak egymáshoz, ahogy a kirakós darabjai. Legtöbbször az elsőben elkezdett történet folytatódik, és a főhős új s még újabb történelmi korban vagy helyzetben találja magát. Előfordul, hogy valamilyen közös motívum kapcsolja össze a résznovellákat, esetleg ugyanazt a történést látjuk három eltérő szemszögből, a la A vihar kapujában. Az első pillantásra egyszerű életeknek így soha nem látott mélységei tárulnak fel, miközben az olvasót rendre meglepetések érik. S bár a nemritkán humoros történetek alapvetően a realizmus jegyében fogantak, olykor felvillan bennük egy kis fantasztikum is.
1969-ben született Nyíregyházán, és egy szegedi meg egy zwickaui megszakítással azóta is itt él. Könyvtárosként dolgozik egy helyi szakközépiskolában.
Krasznahorkai László
Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével

Annak, ,,aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül" - olvassuk Krasznahorkai László új könyvében,...
Darvasi László
Képzeletbeli német kisvárosban időzünk, valamikor a romantika idején. Ködös, késő őszi napokon magyar sellőt szállítanak a településre. Csakhogy a lény elszökik, majd furcsa szerelembe keveredik a szénégető...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ