Ljudmila Ulickaja legújabb regénye, az Imágó immár a tizedik a magyarul megjelent könyvei sorában. Különösen nagy várakozással kezdtem e mű olvasásába, mely ezúttal az egyéni sorsok érzékletes ábrázolása mellett valódi történelmi panorámát ígér. Már maga a könyv külleme, a maga több mit 600 oldalas terjedelmével tekintélyt parancsol, helyet követel magának a könyvespolcon. A borítón egy oszlopos teraszról nyírfaligetre látunk, az oszlopon díszelgő cirill betűs firkák főként szerelmi vallomások, de akad köztük újévi jókívánság is. A regény és a borító közti laza kapcsolat tág asszociációs teret nyújt az olvasó számára. A firkák talán a hétköznapi ember apró lázadásai egy hatalmas birodalomban. S hol birodalom van, ott irodalom van, és mindenféle más művészet, mely az Ulickaja által megformált szövegbe minduntalan bemerészkedik. Merészkedjünk mi is beljebb!

   A méltán népszerű orosz írónő korábbi műveiben is mesterien szőtte a cselekmény szálait, de az Imágó című regény bizonyul ezidáig a legnagyobb szellemi kalandnak. Ráadásul, ha Ulickaját ezidáig a női sorsok avatott ábrázolójaként skatulyáztuk (Szonyecska, Életművésznők, Médea és gyermekei), most a szerző ünnepélyesen kibújik a neki szánt szerepkörből, az Imágó főhőse ugyanis három fiú. Szanya, Miha és Ilja osztálytársak, ők a „Trianon” akiket szoros barátság fűz egymáshoz. Ljudmila Ulickaja az utóbbi években többször is járt hazánkban, érezhetően kedveli Magyarországot, jól ismeri tehát a szó eredeti, történelmi jelentését, ahogy erre találunk is utalást. A fiúknak egyszerűen megtetszik ez a szó, melyben a hármas szám jól felismerhető, és a továbbiakban következetesen kitartanak mellette. A három kamaszt művészi ambíciók fűtik, Ilja költő, Szanya zongorista, Miha fotós szeretne lenni. A mű eredeti címe  „A zöld sátor”, a fordító, Goretity József  mégis az egyik fejezet címét emeli a mű elejére. Az imágó szó a rovar kifejlett állapotát jelenti, jelen esetben arra utal, hogy fejlődéstörténetről van szó, a „lárva állapottól” egészen a felnőttkorig követhetjük a szereplők életét. Gyereknek lenni a sztálini időkben nem könnyű, a felnőtté éréshez valódi értékek, pozitív benyomások kellenek. Ezek begyűjtésében ki más segíthetné a gyerekeket, mint egy lelkiismeretes tanár, aki kultúrtörténeti sétákra viszi lelkes tanítványait.
   A fiúk és a mellékszereplők történetein, olykor anekdotáin keresztül az olvasó belecsöppen a szamizdatok világába: Szolzsenyicin egyik kézirata például egy csizmába tömve a budiban menekül meg  a házkutatók akkurátus kezeitől. Egy kislány tette oda, aki a lábbelit egy postára adandó pénzösszegből vette. De vannak a regényben tudatosabb menekítők is. Mire nem jó egy tampon méretű mikrofilmtekercs! Így hatol Paszternák és Nabokov az intim szférákba.
   A Trianon tagjai lassan felnőnek, és különböző emberpróbáló helyzetekben különbözőképpen viselkednek. Szanya egy iskolai verekedésben megsérül, nem lehet zongoraművész, de nagymamája mindhárom fiút pártfogolja. Mikor Mihának lánya születik, azt Szanya is sajátjának érzi, s mikor Miha börtönbe kerül, ideiglenesen átveszi az apa szerepét.
   Írásom elején szellemi kalandról beszéltem, ezen a regény cselekményébe font megszámlálhatatlan kulturális vonatkozást értem. Ulickaja az általa leírt kort testközelből ismeri, de rendelkezésére áll megannyi pályatárs emlékezete is. Találkozunk Puskin, Tolsztoj, Bach, Sosztakovics, Viszockij gondolataival, miközben egy mesterien megszerkesztett, fordulatos regényt olvasunk. A cselekmény eleinte lineárisan halad, aztán a szerző időnként csavarint a szálakon, olykor anekdotázik is. Váltakozik a nézőpont is, a mű egyes részleteiben Olja lesz a főszereplő, aki rákos anyját meggyógyítja, de később saját magát nem tudja megmenteni. Iljához szerelmi szálak fűzik. Az Imágó mindenképpen a legfajsúlyosabb Ulickaja regény, még akkor is, ha szerző „játékai” révén szinte gyermeki önfeledtséggel bújunk elő abból a bizonyos álombéli zöld sátorból.

Forrás: sensemagazin