Bognár Péter kötete zavarba ejtő. Hirtelen meg sem tudom számolni, hányféleképpen ejt zavarba. A Petri-díjjal másodikként jutalmazott költőnek például ez már nem az első kötete, ugyanis „2005-ben megjelent egy vékony versfüzete egy rövid életű kiadónál, de mivel ez semmilyen visszhangot nem vert az irodalmi életben, a kuratórium fontosabbnak ítélte a díj alapvető célját: felhívni a figyelmet egy még kevéssé ismert, nagyon eredeti tehetségre”[1] – áll a híradásban. Problémát okozhatna ez, hiszen a díj elvileg csak kötettel nem rendelkező fiatal írónak, költőnek vagy irodalmárnak ítélhető oda, de a kuratórium – melynek tagjai egyébiránt: Forgách András, Karádi Éva, Kemény Lili, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs voltak – nyilván okkal és meggyőződéssel puhított ezen a szabályon.

Zavarba ejtő azért is, mert Borbély Szilárd ezt írja a kötet fülszövegében: „Az utóbbi évek talán legerősebb költői hangja. Végre megint úgy tűnik, valamire mintha használható volna az avítt líra. Nem csak arra, hogy a költők egymást olvassák, plusz még néhány ügyeletes kritikus. Bognár Péter szemtelen és tehetséges. Veszélyes kezdés, mert a magyar irodalom egyiket sem szereti. Főként ezt a két dolgot együtt. Üdítően pimasz. És az a szertelenség sugárzik belőle, hogy a nyelvvel való játék egy jó buli.” Zavarba ejt, mert amit előre ennyire (túl)dicsérnek, azt csak gyanakvással tudom kezelni. Hasonló ez ahhoz, amit az angol úgy mond: oversold. Vagyis hogy addig dicsérnek valamit, amíg a dicséret tárgya nem tud megfelelni az elvárásoknak. Mert egy ilyen fülszöveg után mi történik az olvasóban? Egyrészt lefuttatja magában azoknak a költőknek a névsorát, akiket ő maga az elmúlt évek legerősebb hangú lírikusainak tud – megállapítja, hogy a mezőny nem gyenge. Másrészt a versek olvasásakor azonnal keresni kezdi ezt a bizonyos „legerősebb költői hangot”.

És ekkor megdöbbenünk, ugyanis az első szöveg – egy tizenkét részes hosszúvers – nagyon erősen kezdődik.
(...)

Olvassa tovább!

Mohácsi Balázs

Forrás: Bárka Online (2013.05.30.)