Esterházy regényei annyiban regények, mintha egy vakablakra mondanánk, hogy tükör, és abból szeretnénk a valóságot megismerni. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.

Esterházy Péter regényei annyiban regények, mintha egy vakablakra mondanánk, hogy tükör, és abból szeretnénk a valóságot megismerni. Még inkább igaz ez a jelen történelmi regényre (Egyszerű történet vessző száz oldal - kardozós változat -), ahol  az író már a bevezetőben elárulja a mű alapvetését: „Azt szeretném, az a becsvágyam, a hübriszem, hogy beszámoljak apám élete utolsó két évtizedének boldogságáról.” (6.) A történet valóban meglehetősen egyszerű, bár semmi zavar nem támad a megértésben, ha itt-ott néhány szereplőt első olvasatban össze is keverünk. A Buda felszabadítását megelőző években egy állítólagos Nyáry Pál nevezetű úr indul csöndhintóján Pozsonyba, hogy ott titkos tárgyalásokat folytasson Habsburg Lajos herceggel Magyarország Birodalmon belüli, leendő jogállásáról. A Zrínyi-lelkületű urat az osztrák titkosrendőrség szaglászai kísérik, és jelentéseket írnak minden cselekedetéről. A Gedőcs várában lakozó Nyáry furcsa szerzetekkel veszi körül magát, legfontosabb embereinek egyike Bárány Mihály, aki szerelemre gyullad a Konstantinápolyt is megjárt Kara Zsigmond főszakács iránt, s nem is talál elutasításra. A magyar körökben forgolódó Sweindenfeldt még elhagyott feleségét, Pázmándi Zsófiát is rá akarja bírni, hogy adatokat szolgáltasson Nyáry Pál szándékait illetően, amit ő megtagad. Az asszonya a történet végén, de az írásmű közepén pisztolyt vásárol, és kissé váratlanul megöli Nyáry Pált. A titkosrendőrség, felhasználva Bárány szokatlan szexuális hajlamait, besúgóvá kényszeríti a kapitányt. „Még a kő is megszólal, ha kiverik a fogát” (19.) – ez a titokszolgák legfennköltebb munkafilozófiája.

Olvassa tovább!

Sántha József

Forrás: Revizor Online (2013.06.08.)