Első olvasásra a keserűség és a bánat pusztító könyveként olvasható a Megy a világ, de az egyes szövegekhez való visszatérések és újraolvasások elvezethetnek a derűhöz, mely végsősorban a legfőbb gondolata ennek a kötetnek. Ez az út pedig, a keserűségtől a derűig, a mindenség megragadásának vágyától és a nyelvi világmegértés kilátástalanságából fakadó lemondáson át az élet szeretetének felébresztéséig, az élet egyetlen bizonyítható tulajdonságának és értelmének belátásához vezet. A kötet szövegei ennyiben egy sajátos filozófiai út példái, melyek jellemzően állító jellegű világértelmezéseket közvetítenek, s egyfajta tanító attitűdöt is magukon viselnek, melyek a jellegzetes krasznahorkais stílusból eredően lehetnek szuggesztívek, szigorúbb olvasói tapasztalatok mellett azonban egyértelműen vitaindítók is.

Alaphangoltsága a könyvnek tehát egy kettősség, a csalódottság és a nyugalom párosa, a kultúrából való, az iránta érzett elégedetlenségből fakadó kitörési vágy és a halálra mint teljességre váró kozmikus türelem. Ez a rezignáció egyszerre elfordulás, bánat, kivonulás és megbékélés. A kötet hangja, akit csak egy „Ő” jelöl, mindezekről először beszédeket ad elő. Ez persze nem szigorú műfaji megjelölés, de ezeket az írásokat nehéz is rögzített kategóriák alá sorolni, leginkább talán az esszé és a nagyobb, összefüggő művekbe nem rendezett filozófiai töredékek jellemzőit viselik magukon, leginkább Nietzsche fragmentumaira emlékeztetnek. (...)

Tovább a teljes kritikához!

Makai Máté

Forrás: Új Nautilus (2013.06.12.)