Az erdélyi bányavidéken, egy székely faluban minden kilátástalan, nincs normális élet, csak élet van, de már az is csak keveseknek. Az egyetlen hagyomány, amit őrizünk, az, hogy békaszarrá isszuk magunkat. Székely Csaba az egyik legfontosabb kortárs, magyar nyelven író drámaíró, trilógiája Bányavidék címmel jelent meg a Magvetőnél, a Nemzeti Színház is játszotta. A Bányavirág tavalyi győzelme után a Bányavakság idén is befutó lehet a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Interjú.

2011 óta gyakorlatilag berobbantál a magyar és nemzetközi irodalmi és színházi életbe. Miben különbözik a romániai és a magyarországi fogadtatás?

Annyiban, hogy bizonyos hangsúlyok máshová tevődnek. A szereplők közötti viszonyok esetében fontosabbá válnak olyan tényezők, amelyek egyik vagy másik országban jellemzőbbek a társadalom működésére. De ilyen különbségek akkor is lennének, ha két magyarországi vagy két erdélyi rendező rendezné meg ugyanazokat a darabokat, mert mindenkinek saját értelmezései vannak a szöveggel kapcsolatban. A fogadtatása alapvetően pozitív, nagyon ritka, viszont erős a negatív viszonyulás.

Milyen támadások értek?

Nemzetellenesnek, egyházellenesnek mondtak, és hogy ahol szidni lehet a magyart, én ott vagyok. Ez általában olyan emberektől jött, akik nem látták a darabokat.

Milyen viszonyrendszer rajzolódik ki a magyarok és a románok között a Bányavakságban?

A román rendőr a hatalom képviseletében érkezik erre a kis településre, és az ottani lakosok számára ő egyszerre testesíti meg a velünk élő idegent és a más nemzetiségű és kultúrájú személyt. Ez minden esetben félelemre ad okot. Magyarországon talán annyira nem hangsúlyos a rendőröktől való félelem, Romániában viszont a rendőr elég veszélyes figurának számít, ott ez a Big Brother életérzés – hogy figyelnek, lehallgatnak minket – erősebb. Ez annak a következménye, hogy itt puha diktatúra volt, ott pedig nem. Azok az emberek, akiket bevittek a Securitate egyik pincéjébe és megvertek, ma is élnek, és a tapasztalataikat átadják a gyermekeiknek, hogy a hatalom ezt teszi velünk, a hatalomtól félni kell. A Bányavakságban az egyik szereplő – bár ő is fél a hatalomtól – megpróbálja azt a saját javára, az ellenfele ellen fordítani. Kétféle magyar-román viszony jelenik meg; az egyik békülékeny, aki megpróbálja a múltat maga mögött hagyni, de kiderül, hogy még nem alkalmas a kibékülésre. Ő egy régi nacionalizmust képvisel, amely nem feltétlenül a gyűlöleten, hanem a felsőbbrendűség érzésén alapul másokkal szemben. Míg a másik fajta viszonyban megjelenik az újfajta nacionalizmus képviselője, aki nagyon harsány, patrióta jelszavakkal él, és nem csak romángyűlölő, hanem idegengyűlölő is. A központi szereplőnek így két oldaltól is félnie kell; a hatalom emberétől és a nagyon erős új nacionalizmustól.

 A teljes interjú itt olvasható  »

Forrás: Könyvesblog.hu 2013. június 15.