2013. június 17. hétfő, 07:00 | Írta: Csanda Mária

Stasiuk könyve boldog könyv, olyan emberé, aki többszörösen átéli a világot, és ezt az élményét velünk is megosztja.

Kerouac óta ismerjük az örömöt, amikor úton lenni a legjobb, életfilozófia és művészet egyszerre. Stasiuk különleges útiélménye szintúgy a minden kötöttségtől, társadalmi gondoktól, elvárásoktól mentes mozgás, ahogyan azt fiatalon Lengyelországban megélte. Abban az életkorban, amikor a legtöbb ember bulizik, csajozik és pasizik, alámerül a barátja lelkivilágába, új értelmet nyer szerelem és barátság, az érzések pedig őszinték és kikezdhetetlennek tűnnek.

A céltudatos és haszonelvű világot mindig jó hátrahagyni, belefeküdni a szabadságba, mint valami erős szélbe, ami majdnem felkap. És csodálkozva visszanézni, hogyan lehettünk ilyen semmivel sem törődők, őrülten nem vigyázók. Apáink ellen lázadók – fogalmazza a hátlap szövegében az író. Jó annak, aki ezt így átélte, és Stasiukkal átélheti újra. Szövegei csordultig vannak olyan mondatokkal, melyek a rácsodálkozás és ráébredés heuréka élményével ajándékoznak meg. „Eszeveszetten rohant a vonat, mi moccanatlanul feküdtünk. Fogalmunk sem volt, hány óra, nem tudtuk, melyik égtáj felé utazunk. A kerekek zakatoltak, eszményien egyenlő szeletekre osztották a végtelent.”

Stasiuk barátságai nem tűnnek el, mert megörökíti őket, többnyire egy közös utazás leírásával, vagy útközben, amikor látogatásukra indul, felidézi a korábbi baráti beszélgetések hangulatát. Történetei hajnalig tartó zenehallgatással és a különféle italok elfogyasztásával telítettek, költőiek és megindítóak különösebb események nélkül is. A leírások elégikus szépsége a könyv minden lapján velünk marad, kétségtelenül jó a fordítás.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Librarius.hu, Csanda Mária