Felgyújtotta a jobb kezét, mert elégedetlen volt a Sátántangó első fejezeteivel. A legjobb barátja egy látogatás alkalmával felgyújtotta a házát, de az est végén csendesen bólogatva megegyeznek abban, hogy ennek ma már nincs semmilyen jelentősége. Csendes és nyugodt beszéd folydogál keresztül szélsőséges történéseken. Nem ironikusan, nem ellentétezőn, hanem a szubjektív valóság megidézéseként. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.

„Akkor is egészen másként lett volna, ha ez lehetetlen” - mondja majd Krasznahorkai László arról szólva, hogy miért rúg most föl minden szabályt ez az est, miért ír át minden ritmust és rendszert és konszenzust, ami az eddigieket laza szálakkal ugyan, de mégis egybefűzte.  Finom eleganciával mondja ezt, kedvesen és szeretetteljesen. Valahogy így történhetett, hogy a tér tájolása most 90 fokkal elfordult, így ezúttal nem a törékeny üvegfal, az áttetsző struktúrák térbeli továbbsokszorozott képe a háttér. Most a fekete függönyre irányítják a tekintetünket, fejünk felett nagyobb súlyt kapnak a hatalmas, fehér, kónikus függőlámpák, és ez a térrendezés sokkal több nézőt is beenged.

Nem az írót, hanem Víg Mihályt látjuk legelőször, a Balaton énekesét, középkorúan, kis, horgolt sapkával a fején, amint felolvassa Irimiás beszédét a Sátántangóból. Ahogy lénye természetszerűleg lép a színre, úgy illeszkedik hátborzongatóan spontán módon a halott kisgyerek feletti beszéd ebbe az itt-és-mostba, és úgy sokszorozza meg a fejekben a gyerek halálának jelentését és jelentőségét a szöveg és a helyzet. Rögtön ezután Keresztury Tibor, a sorozatszerkesztő következik, Krasznahorkai prózájáról szóló, jóízű, érzékletes szövegének felolvasásával.
 
Ezek után lép színre Krasznahorkai, aki vendégének tekinti a sorozattól búcsúzó Winkler Nórát is, bennünket is, és mint egy kedves házigazda, végigkalauzol a múltjában – a gyulai gyerekkoron erős és igen izgalmas hangsúlyokkal –, és végtelenül közvetlen és nem tolakodó módon úgy intézi, hogy nem csak Allen Ginsberg libafos színű lengyel-szocreálszerű konyhájában, de az est vendége fejében is szabadon ki-be mászkálhatunk.

Vetítés kezdődik: a megszokottól eltérően most nem a szomszédos LUMÚ-ból válogatott, az aktuális vendég szövegeire rímelő képeket látunk, hanem Krasznahorkai régi barátairól, de épületekről, lényegi helyekről készült fotókat is. Életre kel itt egy világ, aminek persze köze van az írói műhöz, de határozottan új mű és műfaj ez: személyes, négydimenziós, plénum előtti, mégis intim időben-térben-fikcióban-realitásban utazós műfaj.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sebestyén Rita, Revizor Online , 2013. június 25.