Pethő Anita|Népszabadság| 2013. június 15.

Tóth Krisztina regényt írt. Tóth Krisztina azonban nem regényíró. Legújabb, Akvárium című könyvében ugyanis láthatóan továbbra is a megszokott rövidprózai megoldásokhoz ragaszkodik.

Az Akvárium a kilátástalanság és reménytelenség története. Szereplői nem álmodoznak, nem terveznek, nem vágynak semmire, csupán arra, hogy ami rossz, az kevésbé legyen rossz. A szegénység nem csupán materiális értelemben vagy a társadalmi felemelkedés lehetőségei szempontjából jelenik meg a történetben, hanem mint érzelmi szegénység is. Ahogyan például a központi karakternek tekinthető Verát örökbe fogadó pár végig Edit néniként és Jóska bácsiként szerepel a regényben, egyértelműen jelképezve, hogy bár felelősséget vállaltak a kislányért, legjobb tudásuk és akaratuk szerint tisztességben felnevelték, soha nem lehetett hármukra igazi családként tekinteni.

Tóth Krisztina finom érzékenységgel, a rá jellemző drámai sűrítés képességével (igaz, inkább csak a regény első felében) ábrázolja ezeknek az embereknek a mindennapjait, azt az ellentmondásos helyzetet, hogy bár fizikailag közel vannak egymáshoz, alig férnek el együtt a lakásban, és az érzelmek tekintetében nagyon is távol állnak egymástól. Így a szeretet látszólagos megnyilvánulásai is rutinfeladatokká torzulnak, ahogyan például Edit néni gondját viseli gyengeelméjű húgának, Edunak.

A már-már növényi lét szintjén vegetáló szerencsétlen nő akár szimbolikus jelentőségű szereplője is lehet a történetnek, hiszen sem teherbe esését, sem a rajta elvégzett abortuszt nem fogja fel. A kisemberek hétköznapjairól, azok reménytelen egyformaságáról szól tehát az Akvárium, ugyanakkor Tóth Krisztina ügyesen illeszti bele mindezt az ötvenes évek politikai, társadalmi viszonyai közé. Az elmúlt háború ugyanúgy nyomot hagy a főszereplők életén, mint az aktuális helyzet, bár utóbbi néhány árnyalattal halványabban.

1956 szerepe szinte már csak praktikus szempontból jelenik meg az elbeszélésben (mikor rázódik vissza a város a megszokott mindennapjaiba), mintegy ezzel is hangsúlyozva, hogy az emberek többségének életét, annak kilátástalanságát, egyhangúságát nem érintik a történelmi távlatból jelentősnek látszó közéleti események. Azért tartom azonban fontosnak ezt a dátumot megemlíteni, mert az elbeszélés nagyjából ettől a ponttól kezdi fokozatosan elveszíteni feszességét és drámai sűrítettségét. Tóth Krisztina nem találja a ritmust, azt, hogy miként érdemes nagyobb időközöket átugrani.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pethő Anita, Népszabadság Online, 2013. június 15.