Dés Mihály regénye annyi mindenről szól, hogy azt még végiggondolni is nehéz. Az elején beszippant csodálatosan humoros stílusával, aztán egészen máshova visz el, mint amire számítottunk.

Amikor leültem a Pesti barokkal a fotelbe és olvasni kezdtem, először megijedtem. Vicces, vicces, de hatszáz oldalon keresztül fogom olvasni a felületes, súlytalan történeteit csajozásról, végigkocsmázott éjszakákról? Persze nem. De azt, hogy egy ilyen kezdés után hova fogunk eljutni, arra én sem gondoltam. A műfaja meghatározhatatlan, annyi dimenzióban és értelmezési rétegen szólítja meg az olvasót, hogy az olvasásorgazmus garantált.

Ahogy mondtam tehát, egy kalandnak induló beleszerelmesedés humoros leírásával indulunk. Az alapszituáció végig ez marad: pesti éjszakák a 80-as években, házibulik, csajozások. Délig alvás, mindig ráérés, a klubokban este állandó világmegváltás. A kornak ez a fajta megfestése azonban végig háttér marad csupán, nem lép elő főszereplővé a művész életmód, a hangsúly hősünkön van. Koszta János lektorál, alkalmi munkákból tartja fenn magát, és közben eljátszik a gondolattal, hogy regényt kellene írni.

A Pesti barokk azért remek regény, mert amellett, hogy nagyon jól van megírva, a szerkezettel is úgy operál Dés, hogy azzal további jelentésrétegeket hoz működésbe. A külön fejezetek mintha külön történeteket is jelölnének, időnként úgy jelenik meg egyikben ilyen, másikban olyan téma, mintha egy teljesen másik történetet olvasnánk. Stílust és műfajt is vált az egyes fejezetek közt, egy egész sormintát kapunk abból, mennyiféle módon tud jól írni Dés.

Tovább!

Írta: Pethő Réka

Forrás: Campus Online (2013. máj. 21.)