„Mintha éltünk volna…” (Olvass bele)
(kiadvány: Tiltott nyelv)

Írta: Tóth Zsuzsanna

Ha tudnám, hogy saját szándéka szerint az, azt írnám róla, rejtőzködő író. Mert különös, hogy miközben Kossuth-díjasainkat gazdagítja, semmiképp nem nevezhetjük népszerűnek, még az is méltatlanul keveset hall róla, aki irodalomközelben él. Költő, de verseit szinte soha nem hallani, versmondó versenyeken ritka alkalom, ha felbukkan. Méltatói szép számmal vannak, hívei – úgy tűnik – mégis kevesen. Magam nem kívánok irodalmárok szintjére kapaszkodva elemzést írni a most megjelent kötetéről. Még csak méltatói sorát sem kívánom növelni. Kissé rendhagyó módon ezúttal csupán a magam élményét szeretném megosztani a reménybeli olvasóval. Arról beszélni, mit is adott nekem a Tiltott nyelv című kötet.

Takács Zsuzsáról sok mindent tudok, olvastam írásokat tőle, róla, riportokat vele, s elég régóta van már jelen irodalmi életünkben ahhoz, hogy „kortárs költő” gondolatrekeszemben is ott legyen. De most először éreztem magam igazán megérintve. Talán felnőttem hozzá.

Az ő költészete nem könnyen adja magát. S hogy milyen sokszínű – azt e kis kötet is mutatja. Négy részre tagolta a megjelenő verseket. Az első fejezet az Emlékezésgyakorlat címet viseli. A szövegek szabálytalan belső lüktetését, hiába a látszólagos vers forma, nehéz versként értelmezni. Sokkal inkább próza, belülről jövő, feszes, pontos személyiségrajzok. A múltból előlépő figurák, akik akár maguk vallanak, akár megidéztetnek, történeteket mesélnek el, találkozásokat, szerelmeket, élettöredékeket. Egy bál, egy festmény, egy angyali jelenés. Látott, elképzelt vagy átélt dolgok. S mintha minden élet, emlék, álom Takács Zsuzsáé volna… vagy az enyém. Mint ahogy a Mesterek című fejezetben megidézettek többsége övé, s a magam olvasmányélményeinek továbbgondolása. Mert úgy idéz költő nagyságokat vagy éppen regényhősöket, oly nagy tudással, mintha ismerősök lettek volna. Nagy hatással volt rám ebben a fejezetben szinte mindegyik mű, amelyek időnként a hagyományosabb versformákban, időnként ritmussal teli prózában szólalnak meg. Gyönyörű például, ahogy Weöres emlékére írt versét zárja, belső asszociációval, madárszemmel látva az embereket (Madarak beszélgetése): „Könny helyett tollunkat értük elejtjük”. De ugyanilyen mély empátiát mutat Dosztojevszkij hőseit megidézve, s furcsa fénytörésű kapcsolatot szikráztat fel Petrit megszólító verse.

Takács Zsuzsa versmotívumai között a halál, a gyász fontos élményként van jelen. A Gyász előérzete elnevezésű részben, amely valószínűleg egy gyászmunka eredménye, egy szeretett lény elvesztésének fájdalmát, mindenki számára ismerős szorongásait rögzíti. Személyes, de nem hivalkodik a veszteséggel, szemlélődik, de nem kívülálló, szemérmes, de végtelenül őszinte.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Olvassbele.com, Tóth Zsuzsanna, 2013, július 12.

2013-07-12 15:13:21
A Hős utcában található Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma. Erdős Virág az utóbbi néhány évben sok időt töltött az itt élő gyerekek és felnőttek között,...
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky...
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat...
Fordította: Patat Bence
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ