Fehér Béla tavaly megjelent nagysikerű történelmi regénye, a Kossuthkifli után itt az új, friss, a jelenben és a közelmúltban játszódó könyve, a Jelenetek egy vakondűző életéből. Írásról, nőkről, Párizsról, filmforgatásról és a könyvekbe betolakodó Görbekertiekről beszélgettünk vele.

Eddigi könyveid rendszerint a múltban játszódtak – mi volt ennek az oka? És hogyhogy most jelenkori témát választottál?

- Van, amelyik a múltban játszódik, van köztük időtlen, de van mai is, például a rendszerváltás utóhatásairól szóló bohózatregény, az Alszik a doki Betlehemben. Valójában soha nem a kor izgat, az csak a közeg, a táptalaj, ahol kellő rálátás birtokában kibontható a mondandó. A Kossuthkifli esetében a politikai fanatizmus, a nép tájékozatlansága, a megosztottság, amely átszövi az egész magyar történelmet. A Filkó a vak szerelemről szól, a Vakondűző a gyökértelenségről, arról, hogy az ember könnyen olyan helyzetbe hozhatja magát – vagy a körülmények őt –, amikor elfogy minden kapaszkodó, és nincs többé jó döntés. Az is kérdés, hogy ezt valaki mikor ismeri fel, s addig hányszor megy el az életét egyenesbe kormányzó lehetőségek mellett. Ebben nagyobb szerepe van az ösztönöknek, mint a tudatosságnak. Csakhogy az ösztöneink már régen rosszak. Hová lettek az egészséges ösztöneink?

Hogyan pattant ki a fejedből a főhős, Ecsedi alakja? Ki ő valójában? És valóban léteznek vakondűzők?

- A regény nálam úgy születik, hogy hosszú ideig, fejben dolgozom rajta. Jeleneteket játszok le, kigondolom a fontos részleteket, nagyjából felépítem a történet gerincét, sokat jegyzetelek. Ha beindul a láncreakció, a történettel kelek-fekszem, aztán eljön a nap, amikor nekilátok az írásnak. Izgalmas pillanat, olyan, mint egy sakkparti első lépése. Ecsedi Gyula figurája kezdettől fogva megvolt, annyira akartam vele találkozni, hogy egyszer csak ott állt előttem kék overálban, és mesélni kezdte az életét. Összebarátkoztunk, a bizalmába fogadott. Addig én se tudtam, hogy léteznek vakondűző szakemberek.

Ezt a félillegális-számlanemadós, vagány-dumás „szakivilágot” nagyon jól ismered: honnan származik a tudásod? Honnan szedted ezt a sok hús-vér szereplőt?

- Elköltöztem Budapestről, igaz, nem messzire, a szerencsétlenül bukdácsoló, egyre kevésbé rokonszenves Fótra, de mégis csak vidéken élek. Sok embert ismerek, szeretek velük beszélgetni, izgat a sorsuk, érdekel, mi foglalkoztatja őket. Meg akarom érteni a gondjaikat, kíváncsi vagyok, hogyan élik meg, és főleg hogyan látják ezt a mai, az én nemzedékem számára zavaros értékrendű világot. Vevő vagyok mindenre, a pálinkafőzéstől a kútásásig. És a találékonyság, az ügyeskedés! Szép feladat volna megírni a magyar simli regényét!

A nők elég rendesen megkapják a magukét ebben a könyvben, szinte mindig kitolnak a férfiakkal. Tényleg ilyen pénzéhes repedtsarkúak?

- Nem, dehogy! A nők széppé teszik az életet! Jelentkezzen, aki az ellenkezőjét tapasztalta!

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Király Levente, Könyvklub Magazin, 2013. szeptember 24.