„Nem állítom, hogy átlátok a szitán, ám Önök se legyenek abban annyira biztosak, hogy átlátnak rajtam. Nyitott könyv vagyok ugyan, de Önök nem ismerik e könyvet; meglehet, én sem. Viszont nyílt kártyákkal játszom. Viszont milyen játékot?"

Az Előversengésben, valahol a hatodik oldal környékén a posztmodern olvasó posztmodern erdőbe való becsalogatása után posztmodern-mód magára hagyatik. Biztosan nem vette észre a kapura szegezett figyelmeztetést: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." Aki szitokszóként használja a posztmodern kifejezést, az ne reménykedjen. Aki pedig eddig sem szerette Esterházy-t, az se. Nincs új a nap alatt, maradt minden a régiben, sok lábjegyzettel.

Világos, hogy az Egyszerű történet vessző száz oldal egy olyan írói életműbe ágyazódik szervesen – meglehetősen simulékonyan – ami tudatos koncepció eredménye. A Semmi művészet másik pólusa, a Javított kiadás és a Harmonia Caelestis édestestvére az Egyszerű történet vessző száz oldal, amit azonban a triász tagjaitól függetlenül is értelmezhetünk.

Az Egyszerű történet vessző száz oldal nem egyszerű történet és nem száz oldal. Az Egyszerű történet mégis egyszerű történet, hiszen két idősík egymásra csúsztatásával alakul ki egy könnyen megragadható cselekmény, és mégse, hiszen hogyan lehetne egyszerű és könnyű valami, ami olyan kozmikus kérdésekkel foglalkozik, mint a veszteség, emlékezés, Isten és szerelem. A szöveg könnyedsége, játékossága, a jellemek felületes vagy csak részben kidolgozott megrajzolása azonban inkább azt mutatja, hogy a mondanivaló és a történet fontossága helyett mégis inkább a megírás módjára helyezte a hangsúlyt az író.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kovács Henrietta, Campusonline, 2013. szeptember 27.