A hét könyve: Rubin Szilárd - Zsebtükör

„Rubin Szilárd életművének újrafelfedezése az utóbbi tíz év egyik legnagyobb szenzációja.” Már nem emlékszem, mikor bólogattam ennyire lelkesen fülszöveg első sorának olvastán, pedig akkor még bele sem lapoztam a könyvbe. A 2012-ben megjelentetett Rubin-pályarajz után a szerkesztő, Keresztesi József most még több titkot villant fel az életműről, szépprózán, esszékbe bugyolált kritikákon, válogatott leveleken, és majd’ az összes publikált versen keresztül pedig egy sokkal komplexebb Rubin-portré néz vissza ránk a Zsebtükörből. Az 1 270906 0282 személyi számú állampolgár, a szellemíró, az MDF 323. tagja, Pilinszky bizalmas barátja, a mellőzött, meg nem értett zseni és a lírai ő.

Tenorszóló a paraguayi őserdőben

Már a kötet első írásánál azt érzem, mint eddig bármikor, ha Rubin került a kezembe. Rubin Szilárd író. Abból a klasszikus, vagy inkább sztereotip fajtából, akiről elhisszük, hogy kávézókban harapja a füstöt, múzsája nyakából csókolja az ihletet, csokornyakkendője mindig kicsit csálén áll, ballonkabátját meg bánatosan lengeti az őszi szél. Sőt, még azt is elhisszük, hogy ez a sok zagyva kép csak azért nem igaz, mert a szerző bő tíz évvel lekéste a Nyugatot. Az eredetileg az Élet és Irodalom 1966. évi 12. számában megjelent riport, a Sulinai kilométerek is a szépírókkal telezsúfolt szerkesztőségek idejét idézi, a hegyoldalt bevilágító szellemhajó, és a „furcsa, gyászos dolgokkal eljegyzett emberek” pedig ismerős lehet a Római Egyesből.

  
Bár az Artúrka és a Pécsi legenda is litániát érdemelne, a könyv legpikánsabb része mégsem a kikapós garzonmenyecske vagy a rögtönzött kultúrforradalom, hanem A rossz novella. A direkt elrontott rutinszöveg, amibe „észrevétlenül belecsúszott két jó sor”, amiben lappang valami Hemingwaytől kölcsönzött „álmondénség”, és amiből annak ellenére forgattak tévéjátékot (Esztergályos Károly: Két nap júliusban), hogy majdnem mindenkinek feltűnt, csapnivalóan üres. De mit számít a minőség? A filmgyár igazgatójának „akkor már az Emberek a havason is megfelelt volna”. Nem lenne teljes a történet, ha a kötetből kimaradt volna a szóban forgó rossz novella, az Ismerkedés. A kérdés már csak az, hogy tényleg olyan erőtlen-e Kata és Verbőczy balatoni csirkejátéka, vagy csak azért gondoljuk így, mert Rubin oldalakon keresztül győzködött erről. A szépprózák sorát a Kutya az országúton című befejezetlen regény részletei zárják, amelyekből például az is kiderül, hogy az olvasó még akkor is nagyon tud örülni, hogy saját, nem Szabó-gyakoriságú vezetékneve szembejön egy könyv lapjain, ha azt történetesen az osztály legbutább tanulója viseli. A legzseniálisabb részlet a groteszk, noirszerű A nevelőnő, melyben a rút dada egyetlen szerelmét egy figyelmetlen drogista lány töri darabokra. A Zsebtükörben debütáló epizódban Mozart altesti poénjai hozzák zavarba a főhőst, akiből csak azért nem válik Édes Anna, mert a történetnek a gyilkosság előtt vége szakad.

Rejtőzködő töredékek

Alapos film-, színház-, és könyvkritikák, és esztétikai kérdéseket fejtegető esszék során át eljutunk a kötet címadó szakaszának, a Zsebtükörnek önértelmező szövegeiig, Pilinszky magánéletéig, és az ötvenes évek irodalmi-politikai korrajzáig. „(…) a szépirodalmi szöveg és az egyéb módon előadott nyelvi közlés között az a különbség, mint a szerves és a szervetlen anyag között. A valódi szépirodalmi szöveg szerves anyag szintjén szervezett. Az író mindig biológiai kontaktusban kell legyen az anyagával.” (251. o.) Rubin ennél szorosabb kapcsolatban már nem is lehetne vele. A naplószerű töredékeken, interjúrészleten, vagy épp a Magyar Fórumban megjelent rádiókritikájában fontos és elmaradt találkozások, bizalmas barátságok és be nem teljesült szerelmek elevenednek meg, és irodalmi mítoszok dőlnek porba. Főbb szerepekben Pilinszky, Ted Hughes, Emily Brontë Heathcliffje, Törőcsik Mari, és a kiadó vezetőjének messzire nyúló keze. Utóbbi ma már abszurdnak ható jelenetekben játssza a mindenhatót.

Amikor Rubin első regénye, a Földobott kő megjelent, az irodalmi igazgató kiadta az ukázt. A másodikat bizonyos L. ezredessel karöltve írja majd. A sztorin sem kell túl sokáig agyalnia, szerzőtársa a maga suta eszköztárával már papírra is vetette. „Ne ellenkezzek, mert a feladat elől nincs kitérés. Amíg el nem végzem, egy sorom meg nem jelenik, azt garantálja.” (200. o.) A következő megbízatás egy kambodzsai regény volt, aminek magyar fordításáért már rég megjött a köszönőlevél a szerzőtől. Mivel a levélben egy tiszteletpéldányt is igényelt, eljött az idő, hogy pár hónapos csúszással ki is adják a könyvet. Így függött a kambodzsai irodalom hazai hírneve pár hónapig Rubin Szilárdtól (és a pár fejezet erejéig beszállt Tamási Árontól), egy „egyre adytlanabb világban”.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: KönyvesBlog, 2013. október 4.