Takács Ferenc: Antilányregény (Mozgó Világ)
(kiadvány: Akvárium)

Alighanem Charlotte Brontë Jane Eyre-je (1847) volt az első női fejlődési-nevelődési regény, amely kislány hőse árvaságát, nyomorúságos gyermekkorát, kórházi és intézeti falak közötti felnőtté válását, társadalmi akadályokkal és érzelmi hányattatásokkal nehezített önmagára – és önmaga helyére – találásának a történetét mesélte el, a lány- és asszonysors példázatos bemutatásának a szándékával. Az irodalomszociológiai, regénypoétikai és nőirodalmi szempontból egyaránt igen-igen jelentős regény idővel egy kevésbé magasrendű, ám annál népszerűbb irodalmi hagyománynak vált az ihletőjévé: a hol lektűrként címkézett, hol ifjúsági irodalomként megtűrt lányregénynek, ahogy ezt a fajta olvasmányt némi lenézéssel nevezni volt szokás újabb időkben. Nálunk is voltak művelői szép számmal: Beczássy Judittól Thury Zsuzsáig, Szalay Lenkétől Gergely Mártáig, Kertész Erzsébettől Dániel Annáig. Munkáikat főként a Móra Kiadó tette közzé, az erre a célra fenntartott ún. „Pöttyös Könyvek”-ben – az irodalomtörténeti folytonosságot jelzi, hogy a sorozatban a Jane Eyre is megjelent, mégpedig több kiadásban. (Igaz, jócskán megkurtított szöveggel és A lowoodi árva címre átkeresztelve, nyilván az irodalmi érték minimalizálása, illetve a szívre hatás maximalizálása végett.)

Első hallásra talán meglepő, de Tóth Krisztina új regénye, az Akvárium evvel a regénytípussal és irodalmi hagyománnyal vet számot. Leginkább cselekményében: ha gondolatban csontvázára csupaszítjuk, az Akvárium mélyén a Jane Eyre-i képletet találjuk, formailag (a felnőtté válás szakaszainak és állomásainak regénypoétikai alaktana lényegében ugyanaz itt is, mint a XIX. századi angol elbeszélésben) és tartalmilag (a hősnőt itt is ugyanolyan közönyös, érzéketlen, irigy és ellenséges társadalmi környezet veszi körül, mint az ősmintául szolgáló történetben).

Hogy tudatos mérlegelés vezette-e a szerzőt ennek a képletnek a kiválasztásában, hogy a téma vezette-e a formához, vagy ellenkezőleg, a forma sugallta a témát, nem tudhatjuk, és talán nem is kell túl sokat törni rajta a fejünket. Viszont azt már egyre feszültebb érdeklődéssel figyeljük, ahogyan haladunk előre az olvasásban, hogy mi is történik a regény tartóvázaként alkalmazott képlettel az Akváriumban: miként transzformálja, mégpedig meggyőzően és sikeresen, a vázra felhordott anyag – a jellemrajztól a környezetfestésen át az elbeszélés nyelvezetéig – ezt az ismerős (lebutított lányregényváltozatában egyenest kínosan ismerős) sémát a maximális újdonság és eredetiség hordozójává.

Ez a transzformáció – mely (előlegezzük meg konklúziónkat) végeredményét tekintve transzubsztanciáció és transzfiguráció is egyben, a séma diadalmas átlényegülése és varázslatos színeváltozása – a regény idejével kezdődik. Egy bevezető fejezet végzi el a szokásos tájékoztatást, amelyet minden regénykezdetnek így vagy úgy el kell végeznie: közölni az olvasóval, hogy kik a történet szereplői, valamint hogy hol és mikor történik, ami történik velük. A nyitány, mert persze nyitányként olvassuk, közli is velünk a szükségeseket: három női szereplővel ismerkedünk meg, Klárimamával (a nagymama), Verával (a lánya) és Vicával (az unokája), továbbá megtudjuk, hogy Budapesten vagyunk, annak is a szegényebb részén (egy pincelakásban), és mai időnknél évtizedekkel korábban, valamikor a hatvanas években, annak is a második felében, sőt a vége felé (működő gyárak, párttagkönyvek, alumínium éthordók, maszekok és hasonlók világában).

Ám a nyitány csalóka előjáték, legalább annyit el is titkol, mint amennyit felfed, eligazítja az olvasót, de ugyanavval a mozdulattal meg is téveszti. Leginkább azért, mert a regény végére érve felismerjük, hogy valójában nem az elbeszélés nyitányát, hanem a zárását olvastuk az első harmincegy-néhány oldalon, voltaképpen a (tartalmilag és időrendileg) utolsó fejezet került a regény élére. A nyitány így azt sugallja, hogy Vica, az óvódáskorú kislány lesz a regény hősnője, az Akvárium az ő felnövésével, nevelődésével és kiformálódásával foglalkozik majd – de a későbbi fejezetekből kiderül, hogy Vica nem kezdet, hanem végpont, a történet igazából anyjának, Verának a története lesz. Olyan történet, amelyben a Klárimama lakásában található tárgyak közül egy játékbabának és egy akváriumnak lesz – azazhogy volt – fontos szerepe. Ezek itt, az első fejezetben egyelőre „üres”, jelentés nélküli, esetleges tárgyak, legalábbis az olvasó számára, később derül ki róluk, hogy – az időrendben korábban történtek során – afféle leitmotivként működtek, tehát az olvasó a maga olvasói időrendjében majd igyekszik jelképiséget tulajdonítani nekik, szimbolikus erővel feltölteni, esetlegességüket szükségszerűséggé transzmutálni és transzfigurálni.

A teljes kritika itt olvasható »

Forrás: Takács Ferenc, Mozgó Világ Online, 2013. október 7. 

A kritika megjelent a Mozgó Világ 2013/9-es számában.

 

2013-10-07 15:22:56
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ