Amikor a könyve két éve megjelent, Finnországban állandóan Arto Paasilinna klasszikusához hasonlították. Nem véletlenül, mondom én, persze, hogy nem, bólogat ő. A koldus és a nyúl egy abszurd mese, szellemes északi road-regény egy olyan írótól, aki saját bevallása szerint utál utazni. Budapestre mégis eljött, hogy személyesen mutassa be könyvét. - Tuomas Kyrövel Ruff Orsolya beszélgetett.

Vatanescu román koldus, akit Helsinki utcáin kéregetve is csupán egyetlen cél vezérel: futballcipőt szeretne venni otthon maradt kisfiának, Miklósnak. Történhet bármi, céljától nem tántoríthatják el sem az útjába kerülő orosz maffiózók, sem a finn nyárspolgárok, sem pedig a gyors választási győzelemben reménykedő populista politikusok. De hogyan lehet, feszegeti Kyrö magyarul frissen megjelent regénye, hogy egy a tömeg számára névtelen és arctalan senki, aki egy nyúllal vág neki a finn vidéknek, hirtelen az ország kedvencévé, majd miniszterelnökévé emelkedjen – ráadásul úgy, hogy arra a legkevésbé sem vágyik?

„Mindig próbáltam olyan könyveket írni, melyeket én is szívesen olvasnék", mondja Tuomas Kyrö, akivel a budapesti bemutató másnapján találkoztunk a Centrálban. Amikor arról faggatom, hogy mégis mit szóltak a finnek A koldus és a nyúlhoz, elárulja, hogy nem olvasta a könyvről szóló kritikákat („Próbáltam nem olvasni őket."), az azonban tény, hogy Finnországban sokan Arto Paasilinna A nyúl éve című 1975-ös regényéhez hasonlították a könyvet. Amikor felvetem, hogy mindez nem lehet véletlen, elismerően bólogat, hiszen A koldus és a nyúl szatíra, egyben pedig, ahogy ő mondja, hommage a Paasilinna-könyvhöz.

A történet akkor fogant meg benne, amikor néhány évvel ezelőtt a finn sajtó a Helsinkiben kéregető román koldusokról cikkezett. „A hírekben állandóan azt szajkózták, hogy mekkora gazdasági válság van, hol fog mindez végződni, és Finnországnak nincs pénze... Egyszer épp táskákkal a kezemben jöttem ki az egyik bevásárlóközpontból, az emberek pedig ugyancsak szatyrokkal megpakolva járkáltak az utcán. Azt láttam, hogy mindenünk megvan. És akkor megláttam egy koldust. Úgy nézett ki, mintha egy fekete-fehér filmből bukkant volna elő... Nem sokkal rá azután a finn miniszterelnök azt mondta a tévében, hogy nem szabad adakoznunk a koldusoknak, mert a szervezett bűnözés mozgatja őket. Ez nagyon bosszantott, mert igaz, hogy nem mindig adok pénzt a koldusoknak, de nem a miniszterelnök fogja megmondani, hogy adjak-e vagy sem. Ezt a döntést én akarom meghozni."

A koldus és a nyúl sztorija először egy újság hasábjain jelent meg („ez volt A nyúl éve 2"), és miután Kyrö megírta a cikket, akkor látta, hogy lényegében a birtokában van „egy szinopszis valami nagyobb szabású dologhoz". A szinopszisból rádiójáték lett, majd miután úgy érezte, hogy még mindig van mondanivalója, megszületett a könyv. „Paasilinna könyvének hőse Vatanen, egy finn újságíró, akinek elege lesz a hektikus városi életből, és a nyúllal az erdőbe költözik. Amikor elkezdtem írni, rájöttem, hogy Vatanescu éppen ennek az ellenkezőjére vágyik, ő igenis szeretne a finn átlagélet részese lenni." Amikor felvetem, hogy Paasilinna hősével ellentétben az ő protagonistájának nincs választása, Kyrö egyetért, de hozzáteszi, hogy Vatanescu csak arra vágyik, hogy futballcipőt vegyen a fiának. Ez azonban nem véletlen, íróként ugyanis már az elején arra törekedett, hogy a kiindulási helyzet nagyon egyszerű legyen.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ruff Orsolya, Litera.hu, 2013. október 24.