Valahogy mindig mindenki fontosnak tartja megjegyezni Varga Mátyásról, hogy bencés szerzetes, még akkor is, ha ennek épp semmi köze az adott tevékenységéhez. Ilyen például az az eset, amikor friss verseskötettel jelentkezik, ahogy most is.

Költészete erősen világi, verseit olvasva eszünkbe sem jutna, hogy egy pap poéziseit tarjuk a kezünkben. Elmondása szerint olyan erős ellenállás van benne, hogy költészetét ne kössék össze az egyházzal, hogy direkt nem akarta egyik kötetét sem egyházi kiadónál megjelentetni. Mégis, a Hajnali 3 mintha közelebb állna a valláshoz, mint eddig bármely könyve.

A legszembetűnőbb motívum a hármas szám, mely már a címben is szerepel, s az egész művön végigvonul. A már ismert fénytörésből nézve elsősorban a Szentháromságra asszociálnának, ám Varga ennél lényegesen rafináltabb. Nem enged belekényelmesedni az egyszerűségbe, az egyértelműségbe. „[I]n memoriam Carlo Gesualdo” – áll a kötet elején az ajánlás, a fülszöveg pedig magyarázatot is ad rá. Varga nem először ad támaszt, kommentárokat verseihez: előző kötete, a Parsifal, Parsifal végén hosszabb jegyzetet találunk, amelyben kibontja a Grál-legendát, s Parsifal szerepét és személyét a mítoszban.

Kérdés, hogy szükség van-e ennyire explicit, már-már szájbarágós magyarázatra a költemények hátteréről? Ennyire lusta, urambocsá, műveletlen volna az olvasó, hogy ne tudná, vagy éppen ne nézne utána magától? Vagy ennyire nem állnak meg a versek önmagukban, csak miután megismerjük azok hátterét? A kérdések jogosan vetődnek föl, de szerintem egyikről sincs szó. Hisz nagyon könnyű volna elfogadni az egyetlen és kézenfekvő magyarázatot, ám a verseket olvasva rá kell jönnünk, hogy ez korántsem ennyire egyszerű.

Carlo Gesualdo, a kiváló olasz zeneszerző tragédiája, hogy harmincévesen in flagranti éri feleségét és annak szeretőjét, majd mindkettőjüket meggyilkolja. Varga költeményeiből három ember tragédiája tárul elénk. Három személyé, akik egyáltalán nem feddhetetlenek: mindnyájuk lelkét bűn terheli. A versek allegorikus világából felfejthető e tragédia lelki vetülete is, ám Vargamotívumai sokkal átfogóbbak, sokkal általánosabb érzéseket fogalmaznak meg. Elmondása szerint mindig szüksége van egy vezérmotívumra, mely végighúzódik a könyvön, de ez mindig csak eszköz, csak katalizátor számára. Szüksége van figurákra, ám ezek aztán elkezdenek alakulni, személyesedni.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Svébis Bence, Nol.hu, 2013. október 26.

A cikk eredeti változata a 2013.10.26-i Népszabadságban olvasható.