Csabai Szindbád figurájával jelentős és sikeres kísérletet tesz arra, hogy az olvasó által közvetlenül már jellemzően meg nem élt, de még viszonylag közeli múlt megidézésével, megérteni akarásával láthatóvá tegye a nyomozás allegorikus eszközének segítségével a huszadik század megannyi traumájának némelyikét.

Kritika Csabai László Szindbád Szibériában (Magvető, 2013) című regényéről A Vörös Postakocsi szerkesztőitől és munkatársaitól, főszöveggel (Bódi Katalin) és kommentekkel (Onder Csaba, Drótos Richárd, Kulin Borbála)

Míg a nyárligeti nyomozó történeteinek első kötetét olvasva határozottan jelen volt az olvasás folyamataiban a regény és a novellagyűjtemény kettősségének a feszültsége, addig a második kötet már egyértelműen regény, beteljesítve a Szindbád, a detektív (Magvető, 2010) utolsó fejezetében elültetett paradox várakozást. Bár a második kötetben is jelen van a rövidebb epizódok egymást követő, akár vég nélkül bővíthető sora, a címben is jelzett történelmi-földrajzi kontextusban teljesen egyértelmű Szindbád személyes sorsának hangsúlyossága az elbeszélésben. A nyomozó fordulatos életeseményei ráadásul összekapcsolódnak az egész köteten végigvonuló „nagy” nyomozással, ami együttesen nagyszabású ívet ad a regénynek. Az olvasó vágya természetesen egyfajta sürgető izgalom: megtudni, felfedezni, követni Szindbád sorsát, akit Nyárliget háború sújtotta belvárosában, saját lakásában látunk utoljára. Ahogyan 1944 őszén haldokló másodunokaöccsét dédelgeti, hirtelen végtelenné mélyül az üresség: „Dénes feje az ölében. Haját simogatja, és vár. Néha nem marad más. Várni. A világ végére. Mert ebben a világban az egyetlen jó, hogy véget fog érni.” (377. o.) Ezért paradox tehát a várakozás, hiszen az olvasó abban a pillanatban hagyja magára a detektívet, amikor málenkij robotra hurcolják. A Szindbád Szibériában című második kötet (aminek egyik kiválósága, hogy önmagában, az előzmények ismerete nélkül is olvasható és érthető) így eleve nem ígérkezik könnyed olvasmánynak. Hiszen míg korábban a kisváros erős atmoszférája, lakóinak sokszor szomorú, de mégis közeli és ráadásul helyenként megmosolyogtató, szerethető története, Szindbád bagdadi életeseményei az összetettségük mellett hangsúlyossá tették a sokféleség örömét, a titokfejtés izgalmát, addig a második világháború utáni Szovjetunió a szibériai munkatáborral, a szegénység, a hideg, az éhezés és a félelem mindennapos, megváltás nélküli passiójával mintha valóban a világ vége utáni állapotot tenné jelenvalóvá. (Ebből a nem éppen vidám történelmi helyzetből billent ki időről időre Csabai fanyar humora, ami ebben a kötetben is búvópatakként van jelen: „Hát ilyen a vég – gondolja Szindbád. Gyermekkorában, miután rádöbbent, hogy az ő sorsa is az elmúlás, megszállottan faggatta a halálból visszajötteket. Schiffer nagymama szomszédasszonyára rádőlt egy rakomány krumpli a nyárligeti zöldségpiacon. Nem volt pulzusa, mikor kihúzták. Bekerült a hullaházba. Ott magához tért. Az esetet lehozta a Szabadsajtó, és a riporternek is azt mondta, amit Szindbádnak: Nem volt rossz, krumplit pucoltam az angyaloknak.” 35. o.)

Nyárliget a város történelmi múltjával, nyilvános és titkos kapcsolatrendszerével, a betelepülő és az őslakos családok saját hagyományaival otthonos és belakható hely nemcsak a nyugatos szépprózából ismert városi tereknek (mint például Zsarátnok vagy Sárszeg) köszönhetően, hanem a krimi műfajával való folyamatos játék miatt is, amelyben a modern város a titok és a bűn allegóriájaként jelenik meg. Szindbád kalandjainak második kötete azonban Szibériába vezeti az olvasót, ami azért figyelemreméltó (megrázó? ijesztő?) döntés, mert a magyarországi kommunikatív emlékezetben még jelen van az 1940-es évek vége és a második világháború utáni új világrend kialakulásának számos, alig elbeszélhető jelensége (éhezés, kényszermunka, megerőszakolt nők és gyereklányok, deportálások, hiányzó családfők és fiúgyermekek). A detektív mint olyan a krimi műfajában eleve a különleges perspektívát biztosítja, ahonnan a világ működése transzparenssé vagy legalábbis másként interpretálhatóvá válik – amihez jelen esetben hozzáadódik Szibéria ismerős idegensége úgy, hogy most egy magyar politikai fogoly szemszögéből konstruálódik meg a tér. Csabai László regénynyelve bravúros ebben a radikális helyszínváltásban is: a dokumentatív jelleg történelmi, néprajzi, nyelvészeti, kulturális stb. vonatkozásban sajátosan ötvöződik a detektív tudatfolyamatainak közvetítésével.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bódi Katalin, A Vörös postakocsi Online, 2013. október 30.