„vakok maradunk a tűzre” (Litera)
(kiadvány: hajnali 3)

Varga Mátyás könyve éjszakai könyv, ezek a versei éjszakai versek. Magam legalábbis nappali fényben nem tudtam koncentráltan olvasni, csak éjszaka. A kötetnek van egy kerettörténete, ami valójában nem is kerettörténet, inkább csak mankó a képzeletnek, egy kiindulási pont, egyfajta meditációs objektum. - Győrffy Ákos kritika-esszéje Varga Mátyás hajnali 3 című kötetéről.

Ültünk egy füredi stégen 1994 nyarán, késő délután, volt még egy üveg borunk, valamennyi sajt, egy csomag keksz. A lánnyal két évvel azelőtt találkoztam először egy visegrádi diszkóban, ahová mindketten úgymond véletlenül keveredtünk. Az az éjszaka határozta meg a következő éveimet, szinte mániákusan kapaszkodtam abba az éjszakába, mert nem volt más, ami felért volna azzal, ami akkor történt. Azon a néhány órán kívül mintha nem is éltem volna sem előtte, sem utána. Reggel elváltunk, a címét nem adta meg, és én alámerültem a sötétségbe, az önsajnálatba, de alámerültem a saját ismeretlen lelkem addig feltáratlan régióiba is. Majdnem két évvel később találkoztunk újra, szintén úgymond véletlenül, és az a két évvel későbbi találkozás ért véget ott, azon a füredi stégen, késő délután azzal, hogy egyszer csak felálltam és ott hagytam a lányt szó nélkül. Kimentem a vasútállomásra és hazautaztam. Azóta sem tudom, miért. Képtelen vagyok magyarázatot találni rá. Holott szerettem. Szerelmes voltam belé.

És talán itt lenne érdemes megállni, hogy valójában tudtam-e akkor, és tudom-e most, mi a szerelem. Vagy hogy nem kevertem és nem keverem-e össze a szerelmi érzést valami egészen mással. Egyáltalán, ismerem-e azokat a készségeket, amelyek elvezethetnek a másik emberig, vagy arról van-e szó, hogy tehetetlenül sodródom valamerre a saját ismeretlen érzelmeim foglyaként. Ez volt a kérdés húsz évvel ezelőtt, és ez a kérdés most is. Akkor nem tudtam megfogalmazni mindezt magamban, de azzal sem kerültem közelebb a megoldáshoz, hogy most mintha megfogalmaztam volna. Gyanítom, hogy az érzelmeink eredetéről és működéséről való szinte teljes tudatlanságunk az oka annak, hogy a megfelelő pillanatokban általában képtelenek vagyunk kimondani azokat a szavakat, amelyeket ki kellene. És képtelenek vagyunk megtenni azt, amit meg kellene tennünk. A ki nem mondott szavak és mindaz, amit nem tettünk meg, holott meg kellett volna tennünk, olyan súlyokat aggatnak ránk, amelyek alatt a legtöbben összeroppanunk. Lassú széthullás ez általában, kifelé gyakran szinte észrevétlen. De az, aki valamelyest képes tájékozódni egy arc térképén, előbb-utóbb felismeri a széthullás jeleit, s talán még azt is nagy biztonsággal képes megmondani, hogy mikorra várható a teljes összeomlás.

Varga Mátyás legújabb kötetét éjszakánként, több ülésben olvastam. Az első éjszakán jutott eszembe ez a fenti emlék, amit nem is egy konkrét vers, inkább több vers törmeléke hívott elő. Még álmodtam is ezekkel a törmelékekkel, amelyek egybefolytak ezzel az emlékkel. Láttam a stéget, a Balaton sima, kékeszöld tükrét, a lányt, ahogy szótlanul ül, lábát a vízbe lógatva, és közben a verssorok: „mégsem szeretnél megtudni semmit abból, ami rád vár”, vagy „annak kipróbálása, hogyan lehet minden irányból a vég elé menni”, és még ez: „hogy szépséged ne fertőzzön tovább”. Varga Mátyás könyve éjszakai könyv, ezek a versei éjszakai versek. Magam legalábbis nappali fényben nem tudtam koncentráltan olvasni, csak éjszaka. A kötetnek van egy kerettörténete, ami valójában nem is kerettörténet, inkább csak mankó a képzeletnek, egy kiindulási pont, egyfajta meditációs objektum. Carlo Gesualdo, az olasz zeneszerző megöli feleségét és annak szeretőjét. „Három nehéz embert engedtem be magamba. Ebbe nagyon bele lehet fáradni” – mondja Varga Mátyás egy interjúban, és nem könnyű eldönteni, nem is kell eldönteni, hogy ez a három ember tulajdonképpen kicsoda. Maradjunk annyiban, hogy bármelyikünk. A hajnali 3 verseiben ez a három nehéz ember beszél arról, hogy milyen eltévedni az érzelmek és a vágyak sötét útvesztőiben, és milyen az, amikor tudatosul bennük ennek az útvesztőnek természete. Van egy pont, ahol mindhárman eltévedtek, ahol mindhárman utat tévesztettek, és aztán ennek a tévedésnek a következményeit kénytelenek viselni, ezekkel a következményekkel kénytelenek szembesülni. Varga Mátyás költészete nem kínál túl sok fogódzót. Enigmatikus, szikár versbeszéd ez, nehezen felfejthető. Azt vettem észre, hogy akkor tudnak működni bennem a versei, ha elengedem őket, ha hagyom, hogy oda ülepedjenek le, ahová akarnak. Ha úgy kezdenek el működni, mint amikor félálomban beszélünk. Lásd erről a [feria sexta] című ciklus utolsó előtti, „lényegében ismerted ezt az” kezdetű versét.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Győrffy Ákos, Litera, 2013. november 15.

2013-11-15 13:34:15
A Hős utcában található Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma. Erdős Virág az utóbbi néhány évben sok időt töltött az itt élő gyerekek és felnőttek között,...
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky...
Fordította: Morcsányi Géza, Kántor Péter
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat...
Fordította: Patat Bence
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ