„vakok maradunk a tűzre” (Litera)
(kiadvány: hajnali 3)

Varga Mátyás könyve éjszakai könyv, ezek a versei éjszakai versek. Magam legalábbis nappali fényben nem tudtam koncentráltan olvasni, csak éjszaka. A kötetnek van egy kerettörténete, ami valójában nem is kerettörténet, inkább csak mankó a képzeletnek, egy kiindulási pont, egyfajta meditációs objektum. - Győrffy Ákos kritika-esszéje Varga Mátyás hajnali 3 című kötetéről.

Ültünk egy füredi stégen 1994 nyarán, késő délután, volt még egy üveg borunk, valamennyi sajt, egy csomag keksz. A lánnyal két évvel azelőtt találkoztam először egy visegrádi diszkóban, ahová mindketten úgymond véletlenül keveredtünk. Az az éjszaka határozta meg a következő éveimet, szinte mániákusan kapaszkodtam abba az éjszakába, mert nem volt más, ami felért volna azzal, ami akkor történt. Azon a néhány órán kívül mintha nem is éltem volna sem előtte, sem utána. Reggel elváltunk, a címét nem adta meg, és én alámerültem a sötétségbe, az önsajnálatba, de alámerültem a saját ismeretlen lelkem addig feltáratlan régióiba is. Majdnem két évvel később találkoztunk újra, szintén úgymond véletlenül, és az a két évvel későbbi találkozás ért véget ott, azon a füredi stégen, késő délután azzal, hogy egyszer csak felálltam és ott hagytam a lányt szó nélkül. Kimentem a vasútállomásra és hazautaztam. Azóta sem tudom, miért. Képtelen vagyok magyarázatot találni rá. Holott szerettem. Szerelmes voltam belé.

És talán itt lenne érdemes megállni, hogy valójában tudtam-e akkor, és tudom-e most, mi a szerelem. Vagy hogy nem kevertem és nem keverem-e össze a szerelmi érzést valami egészen mással. Egyáltalán, ismerem-e azokat a készségeket, amelyek elvezethetnek a másik emberig, vagy arról van-e szó, hogy tehetetlenül sodródom valamerre a saját ismeretlen érzelmeim foglyaként. Ez volt a kérdés húsz évvel ezelőtt, és ez a kérdés most is. Akkor nem tudtam megfogalmazni mindezt magamban, de azzal sem kerültem közelebb a megoldáshoz, hogy most mintha megfogalmaztam volna. Gyanítom, hogy az érzelmeink eredetéről és működéséről való szinte teljes tudatlanságunk az oka annak, hogy a megfelelő pillanatokban általában képtelenek vagyunk kimondani azokat a szavakat, amelyeket ki kellene. És képtelenek vagyunk megtenni azt, amit meg kellene tennünk. A ki nem mondott szavak és mindaz, amit nem tettünk meg, holott meg kellett volna tennünk, olyan súlyokat aggatnak ránk, amelyek alatt a legtöbben összeroppanunk. Lassú széthullás ez általában, kifelé gyakran szinte észrevétlen. De az, aki valamelyest képes tájékozódni egy arc térképén, előbb-utóbb felismeri a széthullás jeleit, s talán még azt is nagy biztonsággal képes megmondani, hogy mikorra várható a teljes összeomlás.

Varga Mátyás legújabb kötetét éjszakánként, több ülésben olvastam. Az első éjszakán jutott eszembe ez a fenti emlék, amit nem is egy konkrét vers, inkább több vers törmeléke hívott elő. Még álmodtam is ezekkel a törmelékekkel, amelyek egybefolytak ezzel az emlékkel. Láttam a stéget, a Balaton sima, kékeszöld tükrét, a lányt, ahogy szótlanul ül, lábát a vízbe lógatva, és közben a verssorok: „mégsem szeretnél megtudni semmit abból, ami rád vár”, vagy „annak kipróbálása, hogyan lehet minden irányból a vég elé menni”, és még ez: „hogy szépséged ne fertőzzön tovább”. Varga Mátyás könyve éjszakai könyv, ezek a versei éjszakai versek. Magam legalábbis nappali fényben nem tudtam koncentráltan olvasni, csak éjszaka. A kötetnek van egy kerettörténete, ami valójában nem is kerettörténet, inkább csak mankó a képzeletnek, egy kiindulási pont, egyfajta meditációs objektum. Carlo Gesualdo, az olasz zeneszerző megöli feleségét és annak szeretőjét. „Három nehéz embert engedtem be magamba. Ebbe nagyon bele lehet fáradni” – mondja Varga Mátyás egy interjúban, és nem könnyű eldönteni, nem is kell eldönteni, hogy ez a három ember tulajdonképpen kicsoda. Maradjunk annyiban, hogy bármelyikünk. A hajnali 3 verseiben ez a három nehéz ember beszél arról, hogy milyen eltévedni az érzelmek és a vágyak sötét útvesztőiben, és milyen az, amikor tudatosul bennük ennek az útvesztőnek természete. Van egy pont, ahol mindhárman eltévedtek, ahol mindhárman utat tévesztettek, és aztán ennek a tévedésnek a következményeit kénytelenek viselni, ezekkel a következményekkel kénytelenek szembesülni. Varga Mátyás költészete nem kínál túl sok fogódzót. Enigmatikus, szikár versbeszéd ez, nehezen felfejthető. Azt vettem észre, hogy akkor tudnak működni bennem a versei, ha elengedem őket, ha hagyom, hogy oda ülepedjenek le, ahová akarnak. Ha úgy kezdenek el működni, mint amikor félálomban beszélünk. Lásd erről a [feria sexta] című ciklus utolsó előtti, „lényegében ismerted ezt az” kezdetű versét.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Győrffy Ákos, Litera, 2013. november 15.

2013-11-15 13:34:15
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ