Megkérdeztük Tóth Krisztinát (BárkaOnline)
(kiadvány: Akvárium)

Különböző megnyilatkozásait figyelve úgy tűnt számomra, mintha kifejezetten bosszantaná, hogy vannak, akik a rövidprózához képest a regényt mint magasabb minőségű képződményt emlegetik, amihez minden valamire való írónak szükségszerűen el kell jutnia. Jól érzékeltem ezt?

Pontosan így van. Gyakran szokták úgy szemlélni a prózaírói életműveket, főleg, ha a szerző eredetileg lírikus, mintha a regény egy fejlődési folyamat betetőzése lenne. Egyáltalán nem hiszem, hogy a regény ilyen értelemben magasabb rendű műfaj. Ez az elképzelés azért is bosszant, mert ilyenkor úgy olvassák a könyvemet, mintha valamiféle elvárásnak próbáltam volna megfelelni azáltal, hogy a kisprózai műfajok után regényt írtam. Erről azonban szó sincs. És visszafelé is igaz: nem úgy kellene olvasni, hogy na, itt egy lírikus, aki most regényt írt, hanem előfeltevések nélkül.

Olvasói szempontból azonban kétségtelen, hogy a Pixel szövegteste után nem volt váratlan a regény megszületése. Mitől kívánta jobban az Akvárium anyaga a regénnyé formálódást, mint az előző kötet?

A Pixel több szálon futó, mozaikokból felépülő könyv volt, az Akvárium esetében viszont a cselekmény lényegesen nagyobb ívet ír le, és ez egyszerűen megkívánta a nagyobb formát.

A munkamódszer lényegében hasonló volt? Ezúttal is kisebb novellák íródtak, csak itt erősebbnek bizonyultak a kapcsolódási pontok?

Nem novellaként íródtak, már az elején tudtam, hogy ezek a szövegek egy nagyobb kompozíció részei. Ezzel együtt különböző folyóiratokban publikáltam bizonyos részleteket, amelyek önmagukban is kereknek, befogadhatónak tűntek, a nagyobb szövegkörnyezet nélkül.

Erős kontúrokkal rajzolja meg a regény szereplőit. Számomra különösen emlékezetes volt a gyermekéről lemondó, a társadalom peremére sodródó, a mindennapokat mégis pozitív szemlélettel megélő Klárimama és az értelmileg sérült Edu. A történet alakulása közben formálódtak ilyenné ezek a figurák, vagy már korábban is a fejében voltak?


Klárimama és Edu, vagyis a regény legmarkánsabb figurái felbukkantak korábbi történetekben is, bár még nem beazonosíthatóan. Ők jelentették a kiindulópontot, az ő sorsuk íródott tovább történetről történetre, hozzájuk kapcsolódott az a néhány mellékszál is, amelyekből végül maga a könyv szövődött.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, BárkaOnline, 2013. november 18.

2013-11-18 15:32:30
Apa és fia közös története
Kardos András ebben a könyvben apjának, a száz éve született Pándi Pál irodalomtörténésznek állít emléket. A sok műfajú kötet gerincét az apjához írt hatvan (fiktív) levele alkotja:...
Egy sosem fakuló klasszikus
Sosem fakuló regényében Kosztolányi Dezső a poros bácskai kisváros szürkülő életeit éles fénybe helyezve tárja elénk. Az öregedő házaspár féltett kincse, csúnya, vénecske lányuk,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ