Megkérdeztük Tóth Krisztinát (BárkaOnline)
(kiadvány: Akvárium)

Különböző megnyilatkozásait figyelve úgy tűnt számomra, mintha kifejezetten bosszantaná, hogy vannak, akik a rövidprózához képest a regényt mint magasabb minőségű képződményt emlegetik, amihez minden valamire való írónak szükségszerűen el kell jutnia. Jól érzékeltem ezt?

Pontosan így van. Gyakran szokták úgy szemlélni a prózaírói életműveket, főleg, ha a szerző eredetileg lírikus, mintha a regény egy fejlődési folyamat betetőzése lenne. Egyáltalán nem hiszem, hogy a regény ilyen értelemben magasabb rendű műfaj. Ez az elképzelés azért is bosszant, mert ilyenkor úgy olvassák a könyvemet, mintha valamiféle elvárásnak próbáltam volna megfelelni azáltal, hogy a kisprózai műfajok után regényt írtam. Erről azonban szó sincs. És visszafelé is igaz: nem úgy kellene olvasni, hogy na, itt egy lírikus, aki most regényt írt, hanem előfeltevések nélkül.

Olvasói szempontból azonban kétségtelen, hogy a Pixel szövegteste után nem volt váratlan a regény megszületése. Mitől kívánta jobban az Akvárium anyaga a regénnyé formálódást, mint az előző kötet?

A Pixel több szálon futó, mozaikokból felépülő könyv volt, az Akvárium esetében viszont a cselekmény lényegesen nagyobb ívet ír le, és ez egyszerűen megkívánta a nagyobb formát.

A munkamódszer lényegében hasonló volt? Ezúttal is kisebb novellák íródtak, csak itt erősebbnek bizonyultak a kapcsolódási pontok?

Nem novellaként íródtak, már az elején tudtam, hogy ezek a szövegek egy nagyobb kompozíció részei. Ezzel együtt különböző folyóiratokban publikáltam bizonyos részleteket, amelyek önmagukban is kereknek, befogadhatónak tűntek, a nagyobb szövegkörnyezet nélkül.

Erős kontúrokkal rajzolja meg a regény szereplőit. Számomra különösen emlékezetes volt a gyermekéről lemondó, a társadalom peremére sodródó, a mindennapokat mégis pozitív szemlélettel megélő Klárimama és az értelmileg sérült Edu. A történet alakulása közben formálódtak ilyenné ezek a figurák, vagy már korábban is a fejében voltak?


Klárimama és Edu, vagyis a regény legmarkánsabb figurái felbukkantak korábbi történetekben is, bár még nem beazonosíthatóan. Ők jelentették a kiindulópontot, az ő sorsuk íródott tovább történetről történetre, hozzájuk kapcsolódott az a néhány mellékszál is, amelyekből végül maga a könyv szövődött.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, BárkaOnline, 2013. november 18.

2013-11-18 15:32:30
Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ