Mint egy méhkas, amit beledobtak a mocsárba (BárkaOnline)
(kiadvány: Bányavidék)

Székely Csaba drámaírói indulását fokozott szakmai figyelem kísérte, és pályáját azóta is jelentős elismerések övezik. Bányavirág című darabjával a 2011-es POSZT-on elnyerte a Nyílt Fórum legjobb új magyar drámának járó Vilmos-díját, nem sokkal később pedig megkapta a Szép Ernő-jutalmat is. A mű további sorsát döntően befolyásolta, hogy olyan rendezők kezébe került (előbb Marosvásárhelyen, majd két évvel később a budapesti Nemzeti Színházban Sebestyén Aba állította színpadra, a magyarországi ősbemutató, amelynek a Pinceszínház adott otthont, Csizmadia Tibor nevéhez fűződik), akik jó érzékkel bontották ki a darabban rejlő lehetőségeket. A marosvásárhelyi produkció a legjobb előadás díját hozta el a tavalyi POSZT-ról, a Pinceszínház előadását pedig a nyíregyházi Vidor Fesztivál zsűrije ismerte el. Eközben a folytatás, a Bányavakság is bemutatásra került Erdélyben és Magyarországon, ugyancsak Sebestyén és Csizmadia megközelítésében. A trilógiát lezáró harmadik rész, a Bányavíz az Örkény Színház drámapályázatának fődíjasa lett, színpadi bemutatójára még várnunk kell. A művek szempontjából ugyancsak fontos állomás volt, hogy (Bányavidék összefoglaló cím alatt) a Magvető Kiadó jóvoltából könyv formájában is hozzáférhetővé váltak.

A kötet végén a szerző három fő forrásának, Csehovnak és McDonaghnak (egyúttal az ír drámaszerző Vaknyugat című darabját magyar nyelvre átültető Varró Dánielnek), valamint az erdélyi valóságnak mond köszönetet, melyekből saját bevallása szerint „annyit merített, hogy majd’ megfulladt”. Az említett alkotók világa jól érezhetően kúszik be Székely Csaba drámáiba. Csehov említése kapcsán elsősorban a Ványa bácsi juthat eszünkbe, hiszen a Bányavirág, amely egy drámaíró kurzuson született, kifejezetten a Csehov-darab újraírása, illetve átültetése a mai erdélyi viszonyokra. A dráma felütése („Igyál, kedves doktorom!”) hangsúlyosan utal a Ványa bácsi indítására, s ugyancsak onnan lehet ismerős a figurák létbe vetettsége, cselekvésképtelensége. A szereplők közül Iván Ványára, féltestvére, Ilonka Jelena Andrejevnára, Mihály pedig Asztrov doktorra emlékeztet. Szerebrjakovval azonosíthatjuk a hátsó szobában magatehetetlenül fekvő apát, akit – orosz rokonától eltérően – nem látunk soha, ám jelenléte annál erősebb, nemcsak betegsége, egykori cselekedetei is erősen befolyásolják gyermekei helyzetét. Olyannyira így van, hogy Iván apját hibáztatja mindenért, így a bánya bezárásáért, és a döntően ennek következtében kialakult körülményekért. A figyelmes olvasó további párhuzamokra lelhet, hiszen az orvos táskájából ellopott morfiumos üvegcse mindkét darabban funkciót kap, ám a Bányavirágban akkor válik igazán tragikomikussá a szituáció, amikor megtudjuk, hogy az apa a macskát mérgezte meg a szérummal, mert az túl sokat nyávogott. Az öreg azonban nem tudhatta, hogy túlságosan érzékeny felesége fel fogja akasztani magát emiatt, vagy legalábbis az asszony számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. A Ványa bácsi első felvonásában Jelena megjegyzi: „De szép idő van ma... Nincs meleg...” Mire Vojnyickij rövid szünet után így reagál: „Ilyen időben kedve volna az embernek felakasztani magát...” Székely hősei alkalmanként ugyancsak banális megállapításokat tesznek, akár az időjárásra, akár saját állapotukra vonatkozóan, mintegy jelezve önmaguk és a másik felé, hogy a körülmények és a történések ellenére még életben vannak. Az ír Martin McDonagh (aki nem mellesleg ugyancsak húszas évei második felében járt, amikor közreadta első műveit, amelyek komoly sikereket arattak) darabjai izolált, távolinak tűnő miliőben játszódnak, ahol a sajátosan összetett emberi viszonyokat az összezártság, az egymással szembeni kiszolgáltatottság határozza meg. A Bányavidék trilógia egyik legnagyobb erénye, hogy szerzője a felszívott hatásokat termékenyen kapcsolja össze saját anyagával, a már említett erdélyi valóság tapasztalataival, és hozzá működőképes formát talál.

A három drámát leginkább a helyszínként szolgáló falusi miliő, az egykori bányatelep egyhangú állandósága, az ottani élethelyzetek érzékletes megjelenítése kapcsolja össze. A trilógia egyes darabjai más-más problémát járnak körül, olyan, gyakran tabunak számító kérdéseket vetnek fel a munkanélküliségtől a korrupción és a román-magyar viszonyban megmutatkozó kölcsönös gyűlöleten át egészen a papi pedofíliáig, amelyek átrajzolják az anyaországban kialakult, sok esetben sztereotípiákra épülő, eszményített Erdély-képet. A bánya mélysége és sötétsége a kilátástalanságot és reménytelenséget jelzi, ráadásul azt is megtudjuk, hogy amióta bezárták a bányát, a faluban csaknem mindenki munka nélkül maradt, elhatalmasodott az alkoholizmus, az erőszak, és megnőtt az öngyilkosságok száma. A Bányavirág Vajda Iván, a bánya egykori munkavezetőjének házában játszódik, ahol féltestvérével és beteg apjával él. Gyakran megfordul itt Mihály, az orvos, valamint a szomszédok, Illés és felesége, Irma. A falubeliek között elterjed a hír, hogy tévések érkeztek Magyarországról, mert az öngyilkosságokról akarnak riportot készíteni. Iván erre megjegyzi, hogy akkor kénytelen lesz felhúzni a székely harisnyát, hiszen őrizni kell a hagyományokat. „Az egyetlen hagyomány, amit őrizünk itten, az, hogy békaszarrá isszuk magunkat, egymás torkának ugrunk, s aztán kimegyünk az erdőre fát lopni. Ez a mi kurva nagy hagyományunk” – teszi hozzá, s ezzel találóan jellemzi a helybeli körülményeket. A település valamennyi lakója elvágyódik ebből a nyomasztó közegből, vannak, akik a városba költöznek, mások a halálba menekülnek, és az öngyilkosságot választják. Addig is egyik napról a másikra tengődnek valahogy, és az alkohol mámorától remélnek némi vigasztalást. S e tekintetben nincsenek kivételek: az értelmiséghez tartozók, az orvos, a polgármester, a plébános és a tanító léthelyzete ugyanolyan kilátástalan, mint azoké, akik a bánya bezárása miatt elveszítették megélhetésüket. Legtöbben azonban hiába próbálnak kitörni, mert egyrészt a körülmények szorításában vergődnek, másrészt maguk is képtelenek cselekedni és változtatni helyzetükön. Nem véletlenül vágja Ilonka Iván fejéhez, hogy „[o]lyanok vagytok, mint egy méhkas, amit beledobtak a mocsárba, és csak süllyed lefelé”.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ménesi Gábor, BárkaOnline, 2013. november 21.

2013-11-21 14:59:00
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ