Bulvár, mocsok, feketemangalica (KortársOnline)
(kiadvány: Bulvár)

A kemény táblás, szürke kötetben napilapra emlékeztető szalagcímeket olvashatunk. Borbély Szilárd a borító fülszövegében található melegszívű ajánlója megállítja és egyúttal elvárásokkal tölti el az olvasót, hiszen „az utóbbi évek talán legerősebb költői hangjaként” beszél a fiatal szerzőről, ami kétségtelenül merész felütés egy első verseskötetnek, még ha az a második is.

Három műnem érdekes egyvelegét adja a kötet, amely a szereplők felsorolásával nyit, akárcsak egy drámában: „Hámori őrnagy úr – nyomozó őrnagy, középkorú polgár […] Varga Nikolett (Olettka) – nyomozó zászlóslány, szép, fiatalabb polgár.” Ennek jegyében a görög dráma kardalaira emlékeztető jelenetek is megtalálhatóak benne, de a krimi elemei szintén meghatározóak a továbbiakban, ahogyan más műfajok, sőt más művészeti ágak is beszivárognak a szövegbe: az egyes versek mintha festményként jelennének meg, alcímükben hordozva egy lehetséges kép adatait. Olykor zeneművek is feltűnnek utalásként vagy jelöletlen idézetként, általuk Bognár egyszerre több érzékszervünkre hat.

És ha már utalásokról és jelöletlen idézetekről beszélünk, meg kell említeni, hogy az utóbbiból sok van a versekben, amiért többször is támadták a szerzőt.

A nyitóvers rögtön egy Tasnádi István-átirat, anélkül, hogy Bognár bármilyen formában hivatkozna Tasnádira. Így valóban nehéz ellenérzések nélkül továbbolvasni a kötetet: még jobban szemet szúrnak az átlagos műveltségű olvasó számára is felismerhető idézetek, például a Quimby dalszövegeiből vett részletek vagy József Attila Ódája: „Itt ülök ezen a csillámló támfalon, / És nem oly nehéz.” De a Himnusz is beköszön, vagy éppen Parov Stelartól a Tango muerte. Itt meg kell jegyezni, hogy a szerző általában a szövegben valamilyen módon jelöli, kitől, honnan származik az átvétel. A Tango muerte mellett ott van a „P. S.” monogram. A „Most múlik pontosan” idézet esetében: „Most múlik pontosan – ez indul csengve, / És múlik most, pontosan, pontosan most.” Pár sorral lejjebb olvasható a megjelölés: „Ez is egy Quimby-szám persze, csak / A színe legyen vörös, és így tovább.”  Tehát mégsem annyira az idézetek jelöletlensége, inkább a mennyisége az, ami szembeszökő. Ennélfogva felvetődhetnek olyan kérdések, hogy hol van a határ vagy az átmenet a saját mű, a kollázs és a plágium között, vagy hogy azáltal, hogy a szerző átemel más művekből szövegeket, sikerül-e saját értelmet adnia a művének.

Szerintem igen: összhatásában a médiából, a világból felénk áradó rendszerezetlen információhalmazt tükrözi ez az összeollózás. A műsorok, napilapok, zenék mindig egyszerre hatnak az emberre, sohasem külön-külön. Egyszerre zúghat a fejemben a gimnáziumi irodalomórából megrögzült József Attila-vers, a rádióból hallott Quimby-szám, a tévébemondó hangja, amint egy bűntényről tudósít, vagy a metrón látott szaftos rövidhír. Hatásaik egyszerre csapódnak le bennünk, szűretlenül. Ezt az ömlesztett, szelektálatlan tudást adja vissza a Bulvár: a káoszt, ami a mai átlag befogadó fejében lüktet. A kötetben így megjelenő káosz mégis hordoz egyfajta rendszerezettséget, amit egyedi ötletek sokasága és műfajok sokszínűsége jellemez. Itt említhetném például a drámába oltott tabloid sajtó ötletét (vagy a tabloid sajtóba oltott drámát, ahogy tetszik), de azt is, hogy a szereplőket a kötet indításakor a drámához hasonlóan mutatja be, vagy hogy a kardalt újságcikk követi, ami továbbviszi a homályos „cselekményt”. Szintén idetartozik a festmények versként történő megjelenítése is. A festményversek esetében az olvasót a zárójeles alcím segíti a tájékozódásban, ami a kép adatait tartalmazza, például A délelőtt bekeretezése című versben: „189×67 cm, olaj, vászon, laparany”, így a szöveg vizuálisan is megdolgoztatja az olvasóját. De ezek az újítások esetlegesek, kaotikusak, egymásra halmozva jelennek meg, ötletek pufogtatásának hatnak inkább. A szerző mintha mindenfélét megpendítene, amiről úgy gondolja, még nem próbálta senki, de egyik ötletet sem bontja ki igazán.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Széplaki Berta, KortársOnline, 2013. december 9.

2013-12-09 12:13:02
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ