Álarc helyett apacsok (Kultúra.hu)
(kiadvány: Jégvágó)

Titokzatos íróként emlegetik, de bevallása szerint névválasztása nem álarc, csupán ifjú apacsok módjára kereste meg írói nevét. Centauri a Magvetőnél debütált Jégvágó című első regényével, amely esetében "a téma választotta a helyszínt": a legfontosabb szálak ugyanis az Államokhoz kötik a cselekményt.

A regény leírása mindenütt "titokzatos íróként" definiálja. Miért szükséges álarc mögött írni? A műfaj, a téma, vagy egyszerűen csak a játék miatt döntött emellett?


A névválasztás önmagában még nem feltétlenül álarc. Álarcról és álnévről akkor beszélhetünk, ha a név eltakar egy identitást, például egy egyébként is publikáló szerzőt. Esetemben a név nem takar el senkit, és ez mára mindenki számára világos. Sokkal inkább egyszerűen írói névről kell beszélni, nem pedig álnévről. Játékról sincs szó, ez is csak addig merülhet fel, míg nem egyértelmű, hogy a szerző valóban létezik. Valahogy úgy választottam magamnak nevet, mint hajdanán az ifjú apacsok.

Az ajánló felhívja a figyelmet a filmszerűségre – elképzelhető, hogy a tengerentúli akciófilmek közege és történetei elevenednek meg a sorok között, vagy teljesen másra számíthat az olvasó?


Inkább arról van szó, hogy a történetelemek és a helyszínek plasztikusak, jól láthatók. A Jégvágó egy képekben és jelenetekben elgondolt és elmondott történet. Annyiban lehet akcióról beszélni, hogy figurákban, sorsokban és fordulatokban gazdag, viszonylag pörgős regényt remélhet az olvasó.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Széles-Horváth Anna, Kultúra.hu, 2013. december 13.

2013-12-13 11:42:24
Erdős Gáspár 65 esztendős mezőtúri zsidó polgárt 1944 júniusában deportálták Szolnokról. Feleségével együtt azon szerencsések közé tartozott, akiket nem Auschwitzba, hanem ausztriai...
Milbacher Róbert kötete két kisregényt tartalmaz. A két művet nem csak az irodalomtörténész szerző tizenkilencedik századi jártassága köti össze, hanem az a kíváncsiság és kísérletezés,...
Boldog-szomorú dalok
A középkorúságnak nincs története - nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni. A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ