Amikor Az emlékfoltozók című mesekönyv a kezembe került, Rofusz Kinga sajátos szürkés-barnás színvilágú, melankólikus hangulatú, mégis meghittséget sugárzó képei láttán elöntött a gyermeki rácsodálkozás, s ez a varázslat Máté Angi történeteinek elolvasásával csak fokozódott.

Az emlékfoltozók két tündérrigólány, a faodúbarna- és a limonádéhajú napjairól szól. Minden történetükben egy hétköznapi jelenség kerül bemutatásra, de olyan költői tisztánlátással, amelyben feltárul a gyermeki világ egyszerűsége, játékossága és érzelmessége. Máté Angi univerzumában mindenre van magyarázat, mert a háttérben a szeretet húzódik meg (Amikor elindult a szomorú). A tündérrigólányok emlékek foltozásával töltik idejüket, vagyis segítenek mindennek és mindenkinek megtalálni a rég elveszett érzéseket. De nemcsak a történet terében jelenik meg az emlékek felidézése és megtalálása, hanem maga a könyv is ennek megfelelően épül fel: lényegében a faodúbarna- és limonádéhajú emlékeiről kapunk benne képet.

Minden mese akkor jó, ha az élet teljességét tudja megmutatni, s ebbe a szépség és a boldogság mellett beletartoznak a negatív érzelmek is, mint a szorongás és a félelem. A mese funkciója eredendően az életre való felkészítés, megtanít a válságos helyzetekből kivezető út megtalálására. A két emlékfoltozó tündérrigólány történeteiben a világmagyarázat és az embert alapjaiban meghatározó érzelmek keverednek a "szomorúból" való kiút megmutatásával.

Persze erkölcsi tanulságra is van példa a könyvben, ezek azok a történetek, amelyek megítélésem szerint nem sikerültek annyira jól (Amikor rebbentek a lila tükörgömbön, Amikor meg akarták menteni a patakot). Úgy érzem, hogy sokkal jobban működtek azok a mesék, amelyekben burkoltan kapjuk meg a tanulságot (Amikor kinyitották a tengert, Amikor erdőt szelídítettek, Amikor mérgüket pitypangszáron fújták).

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mészáros Csaba, Prae.hu, 2013. december 23.