Jégvágó címmel, a Magvető Kiadónál jelent meg az eddig két novelláskötetet jegyző, írói álnéven alkotó Centauri első regénye. A titokzatos szerző 2006-os első publikációi után egyből megindultak a találgatások, kit takar a rejtélyes név. A várva várt leleplezés azonban elmaradt, az író azóta őrzi inkognitóját. A Pátosz a káoszban és a Kék angyal című kötetek után hosszú hallgatás következett, így a közönség ilyen irányú érdeklődése is alábbhagyott. Centauri öt év után most újabb kötettel jelentkezett. A Jégvágó egy vérbeli „amerikai” regény, egyszerre tiszteletadás és fricska a nagy elődöknek. A szerzőt e-mailben kérdeztük az inkognitó okairól, az új regény emberszemléletéről.

– Írói néven, Centauriként jelentkezett a magyar irodalmi életben. Miért választotta a rejtőzködést? Művészeti, elméleti okai voltak, vagy inkább gyakorlati szempontok miatt döntött így?
– Ha a rejtőzködés kerül szóba, dzsungelharcosként látom magam, amint álcahálóval a vállamon laposkúszásban mászok a bambuszban. Ezért nem is szeretek rejtőzködésről beszélni, mégis talán egyfajta bizalmatlanság is szerepet játszhatott abban, hogy írói nevet választottam. Az írással valami jóhoz és fontoshoz kapcsolódom, a publikálással viszont olyasmihez is, amit nem feltétlenül szeretnék a közelemben érezni. A közélet nagyon régóta inkább taszít, semmint vonz. A névválasztás és az ezzel együtt járó működési mód sok felesleges tehertől mentesít.

– Hosszú távon a magyar irodalmi arcképcsarnok részévé válhat valaki, akinek nincs arca? Foglalkoztatja egyáltalán a „halhatatlanság”?
– Amikor sok évvel ezelőtt azt hallottam mindenfelől, hogy a személyes kapcsolatokon múlik szinte minden, volt bennem egy zsigeri ellenállás. Az első kötet előtt tíz évvel már álltam megjelenés előtt, ám akkor még azt mondták: ide a személyit, és gyerünk író-olvasó találkozóra! Büszke vagyok rá, hogy otthagytam akkor azt a helyzetet, és nem estem térdre. Hazamentem, és írtam még tíz évig. 2005-re már nyitottabbnak tűnt az irodalmi élet, és úgy látom, egyre nyitottabb és egyre sokszínűbb lesz. A Kék angyalt és Centaurit, a szerzőt is a legtöbb helyen elfogadták. Szóval, bár az írói név még mindig inkább hátrányt jelent, mint előnyt, legalábbis a nyilvános térben, én bizakodó vagyok. A halhatatlanság pedig csak annyiban érdekel, hogy szeretnék a halálom után is hasznos lenni a nekem fontos emberek számára. Ebben segíthet egy regény és száz elültetett fenyő is. Sok az erőm, úgy érzem, tele a kezem. Szeretnék mindent leadni a halálom órájára, hogy üres kézzel, jóleső fáradtsággal azt mondhassam: köszönöm, ennyi elég volt.

A teljes interjú a Magyar Nemzet december 31-i, keddi számában olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet Online, 2013. december 30.