Interjú: Fejlődésregény nyomozóval, ez Babiczky Tibor új könyvének receptje

Négy verseskötet után jelentkezett prózával Babiczky Tibor. A Magas tenger úgy krimi, hogy mégsem az: egy nyomozó küzd meg benne a mai Magyarország valóságával, és nem mindig találja meg a tettest. A krimi presztízséről, az internet nélküli magányról és Allah 99 nevéről beszélgettünk.

− A krimiről az átlagolvasónak valami könnyed, nyári szórakozás jut az eszébe. Ponyva puha kötésben.

− Itt, nálunk.

− Máshol nagyobb a presztízse?

− Az angolszász irodalomtankönyvekben egyértelműen helyet kap például Raymond Chandler. Nálunk még most is tart a vita, hogy Rejtő Jenőt tanítsák-e.

− Azért mintha nálunk is mozdulna valami. Az idei Aegon-díjra esélyes művek tízes listáján ott van Csabai László krimije. Mitől lehet egy krimi szépirodalom is egyben?

− Nincs szükség – erősebben fogalmazva: semmi értelme – különbséget tenni. Egy regény vagy működik, vagy nem. Vagy hiteles, vagy nem. Leegyszerűsítve: vagy jó, vagy nem jó. Természetesen a személyes befogadói ízlés nagyon sokat nyom a latban. De visszatérve a kérdésre: Csabai könyve vajon egyértelműen krimi? És Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése – ugyanebből a nézőpontból tekintve – vajon egyértelműen szépirodalom? Szerintem két kiváló regényről beszélünk.

− Akkor fordítsuk meg. Milyen veszélyek leselkedhetnek egy megírandó krimire?

− Ugyanaz, ami minden megírandó könyvre vagy megkomponálandó zenére: a sablonosság. A hiteltelenség. Egy jól sikerült szövegirodalmi műnek lehet valóságosabb a világa, mint egy közepes tényregénynek. G. B. Shaw bonmot-ja szerint a művészetnek két halála van: a rögtönzés és a rutin.

− Akkor, gondolom, nem rutinszerűen bukkant rá a Magas tenger – melyről lapunkban olvashatnak recenziót – nyomozójára. Honnan jött a figura?

− „Madame Bovary, c’est moi.” Sok van benne belőlem, ez természetes. Hosszú évekig próbálkoztam a prózaírással, de képtelen voltam hiteles elbeszélői pozíciót találni. A nyomozó alakja villámcsapásszerűen talált meg – igaz, hosszas tudat alatti készülődést követően. Jellemében ott gomolyognak a barátaim, az ismerőseim, a családom, sőt félismeretlenek és minden bizonnyal olvasmányélmények is. Kavafisz például. Ráadásul a nyomozó tíz évvel idősebb nálam…

− És ez most mitől lett hiteles? Talán attól, hogy a történetek hátterében a mai Magyarország is felbukkan?

− Abban csak reménykedni tudok, hogy hitelesen szólal meg a könyv. És igen, fellelhetők benne az aktualitások is. Úgy próbáltam megírni, hogy amikor már senki nem emlékszik a konkrét történésre vagy helyzetre, akkor is működőképes történetek maradjanak. Egyfelől ezért nincsenek például nevek a regényben, pontosabban csak nagyon kevés. Őszintén szólva nem az aktuális Magyarországot szándékoztam megírni, hanem azt, ami a jelenkori magyar valóságban az időtlenséget képviseli. Ha megfigyeli, aktualitások ide vagy oda, az internet például meg sem jelenik a könyvben.

A teljes interjú itt olvasható »

Papp Sándor Zsigmond, NOL.HU, 2014. február 1.

A cikk eredeti változata a 2014.02.01-i Népszabadságban olvasható.