Senki sem teszi meg helyetted neked (Könyves Blog)
(kiadvány: A harmadik híd)
Na, most akkor kinek a regénye is ez? A Kanadából hazatántorgott és az érettségi találkozóra hívatlanul beállító mikrofonfrizurás Nosztávszkyé, vagy az egykori osztálytárs Denié, aki egy vizespohár unikum fölött türelmesen szívja magába az elmúlt harminc év összes elvadult történetét? Vagy Foghorné, aki még gimnazistaként egy házibuliban Nosztávszky helyett szeretkezett a szépséges Zsarnótzay Margittal, évekkel később pedig a Dugonics téren hegedülte össze a napi meginnivalót? Vagy Szegedé, ahol ezúttal a melegedők, a ferencesek ingyenkonyhája, a privilegizált kapualjak, a szélfútta hidak és a város által kivetettek bokortanyái között vezet az út? Mely útnak igazából nincs sem eleje, sem vége, hanem egyszerűen csak van, Szilasi László pedig ráállít minket, és közben mesél unortodox szerelemről, bűnről és bűnhődésről, meg egy gyilkosságról, vagy inkább kettőről. A harmadik híd a hét könyve (olvass bele a kötetbe itt).

Közel négy évet kellett várni arra, hogy a Szentek hárfájával kritikai és közönségsikert arató Szilasi László (kritikánk és részlet a kötetből itt) új könyvvel álljon elő. Pedig ahogy a Népszabadságnak adott interjújában elmondta, szinte még be sem fejezte az elsőt, máris belefogott a következő regényébe: „A regényírás nagyon erős drog, hamar világos lett, hogy függővé váltam”.

Szilasi tripje ezúttal Szegedre vezet. A harmadik híd a játékfilmesek egyik kedvenc toposzával indít: érettségi találkozó (a harmincadik), gyűlnek az egykori osztálytársak, lehet találgatni, vajon kit takarnak a meggyűrt arcok. Évtizedes sztorik buknak elő, ki kivel mikor, vagy éppenséggel miért nem. A háttérben közben halkan jajong Fenyő Miklós és a Várni rád. Kellően dermesztő pillanat. Itt botlik megint egymásba a Pestről hazalátogató Sugár Dénes és Nosztávszky Feri, egy izgága, túlmozgásos, mikrofonfrizurás alak, aki még csak nem is abba az osztályba járt, ahová a többiek. Legalább annyira rejtélyes figura, mint az osztály egykori alfahímje, Foghorn Péter, aki ha hinni lehet a pletykáknak, akkor utcazenész lett, vagy lufiállatka-árus. Vagy gipszkartonozó, idős úriasszonyok kényeztetője, betanított munkás, esetleg dinnyeárus. Vagy egyik sem. A legutolsó hírek szerint leginkább halott. A Kanadát megjárt Nosztávszky azonban a jelenlevőknél jobban ismeri Foghornt, és ragaszkodik is ahhoz, hogy megossza Denivel az ő történetét („Nem úgy volt az, Deni. Semmi sem úgy volt.”)

Alternatív valóságok egész sora bontakozik ki A harmadik hídban, melyben az egyes elbeszélők mintha újra- meg újrarajzolnák a főbb szereplők kontúrjait. A laza, elnagyolt vonalakból kialakul egy kép, csak azért, hogy aztán jöjjön valaki és durva ceruzájával teljesen más körvonalat rajzoljon neki.

Noszta tehát mesél. Mesél Kanadáról, majd egy kicsit sem dicsőséges hazatérésről, amelynek a vége a szegedi Nagyáruház külső fűtéscsöve melletti vacok lett. Mesél a járdáról felszedegetett dekkekről meg a Burger King teraszán hagyott maradékok begyűjtéséről, meg mesél egy férfiról, aki világoskék pufidzsekijében rendszerint a József Attila szobor előtt hegedült. Ő volt Foghorn. Hozzácsapódik azután Noszta, az Új Fiú, és ezzel egy alternatív városi létezés veszi kezdetét, melynek sarokköveit a ferences reggeli, a Dugó téri koncert, a máltai ebéd és melegedő, valamint a ferences vacsora adja. Nyomában egy egész kis társaság, egy hierarchikus, bonyolult belső viszonyrendszerrel rendelkező csapat, amelynek tagjai már a hivatalos, anyakönyvi nevüket is elveszítették az utcai hétköznapokban: „Márs utálta Engelszt, mert Engelsz, Márs szerint, egyszer lopott tőle. Engelsz utálta Fondü Henriket, mert Fondü, szerinte, lenézte őt. Fondü Henrik meg Mársot utálta, mert Márs, az ő meglátása szerint, nagyon agresszív ember.”

Céljuk, hogy viszonylag problémamentesen és kellemesen túléljék a napokat, egyiket a másik után. Nosztáról pillanatok alatt lemállik minden, amit a társadalom az elmúlt évtizedekben ráaggatott. Nincs már neve, se stabil lakhelye, pillanatok alatt kikopik a hivatalos nyilvántartásból. Egyike lesz a város alaktalan, mégis meghatározott napi rutin szerint lézengő, a többségi létezők számára láthatatlan, rosszabb esetben kellemetlen figuráinak. Miközben ide-oda sodródik, feltárul előttünk történetük: a fiatal lányé, akit a legkedvesebb nevelőtanára erőszakolt meg az intézetben, vagy az árva fiúé, aki az állami rendszerből kipottyantva egyszerűen nem talált semmilyen fogódzót. A legkevesebbet azonban mégis a csapat vezéréről tudunk meg: ismerjük a kiindulási pontot, a fiatal Foghornt, az elegáns kívülállót és irigyelt csajozógépet („A gimnázium utolsó félévében, arcpirító önbizalommal, még azt is megengedhette magának, hogy az igazit nem találván, egész egyszerűen nem járt senkivel.”) és a jelenbe futó véget, az ok-okozati összefüggések azonban végig homályban maradnak.
2014-03-04 14:21:33
A Hős utcában található Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma. Erdős Virág az utóbbi néhány évben sok időt töltött az itt élő gyerekek és felnőttek között,...
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky...
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat...
Fordította: Patat Bence
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ