Szeged város peremén. Interjú Szilasi Lászlóval (Kultúra.hu)
(kiadvány: A harmadik híd)

Szilasi László a SZTE Régi Magyar Irodalom tanszékvezető tanára, József Attila-, Bródy- és Déry-díjas író, irodalomtörténész. Új regényét február utolsó hetében a budapesti Hadik kávéházban, március elején a szegedi Grand Caféban mutatta be a Magvető Kiadó. A könyv keletkezéséről, struktúrájáról, az érzelmek megmentő szerepéről kérdeztük.

A bemutatón több megközelítése is elhangzott A harmadik híd című regénynek: Szegedet leíró városregény, generációs regény, hajléktalanokról szóló regény. Amikor elkezdte, tudta, hogy ez a három irány lesz meghatározó, vagy így alakult?


Városregény, generációs regény, hajléktalanokról szóló regény: olvasói szempontból helytállónak és nagyon hasznosnak érzem ezeket a jellemzéseket, de amikor nekifogtam a munkának, a besorolási lehetőségek egyáltalán nem érdekeltek. Egyszerűen regényt szerettem volna írni. Regényt írni olyan emberekről, akik nagyjából a generációmhoz tartoznak, s a hajléktalanság körülményei között élnek, egy Szegedhez valóban nagyon hasonlatos helyen.

Elmúlt korok szegénység-problémája ma a hajléktalanok problémájában vetődik fel legsúlyosabban, de ahogy hallottuk, nem szociografikus regényt akart írni. A könyv olvasásakor számomra mégis megjelent a részvét, mint ahogyan Tömörkény István írásainak olvastán is, habár ott sem szociográfiáról, hanem szépirodalomról van szó.


A hajléktalanok mai problémája szerintem nem a régi eredetű szegénység-probléma kortárs változata. Kortárs szegények léteznek, de a hajléktalan elsősorban nem szegény ember, hanem olyan embertársunk, akinek nincsen helye a mai társadalomban. A hajléktalannak nem annyira pénze, mint inkább helye nincs. Miközben pedig a szegénység régi kultúrája, a tisztes szegénység hagyománya jószerivel kiveszett, a hajléktalanság kultúrája, a falka struktúrájára ráépülő sajátos civilizáció apránként kialakult. Foghorn Péter, a főhős figurája ez a sajátos civilizáció. Együtt kell velük éreznünk, bár ők nem sajnálják magukat. Nem érnek rá. Élni akarnak.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Csanda Mária, Kultúra.hu, 2014. március 13.

2014-03-13 16:34:32
Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ