Így élsz diktatúrában (Librarius)

„Akkor tapasztaltam meg életemben először, hogy egy férfi őszinte érzelmi kitörése sokkoló hatással van rám”. Bodor Johanna táncművész regénye egy egyedül maradt tizennyolc éves lány sokkoló története.

„Huszonnyolc év után nincs értelme latolgatni, hogyan kellett volna másképp” – nyilatkozta a HVG-nek Bodor Johanna, a Nem baj, majd megértem című önéletrajzi regény írója. Könyvének olvasói viszont biztosan ezt latolgatják, utólag, helyette is, mindvégig.

A bukaresti magyar értelmiségi szülők

a nyolcvanas évek elején elhatározzák, hogy apránként átlopják a családot Magyarországra, már az sem számít, hogy a hatalom sejti-e, miben mesterkednek. Nagyfiuk idenősül, aztán az apa, ismert író, átjön, és súlyos betegségre hivatkozva nem utazik haza. Az érettségi előtt álló Johannának elmondják a tervet: névházasságot köt egy magyar állampolgárral, így egy idő múlva, valamikor, majd egyszer, családegyesítéssel mindnyájan együtt lehetnek, egy szabadabb országban. Anya apa után utazik Budapestre, hogy ápolja, aztán nem tér vissza, mert úgy alakult, hogy megteheti. A nagylány pedig egyedül marad kétségeivel és a szóról szóra betanult mesével, amelyről többnyire a barátok sem tudják, hogy hazugság. Ennek valóban így kellett történnie? Johanna egy helyen azt írja, a disszidálás nem az ő stílusuk – de vajon tényleg jobb, erkölcsösebb ez a huzavona és színjáték, a szép esküvő a rokonok előtt? Hozhatjuk ilyen helyzetbe a gyerekünket, főleg ilyen körülmények között? Nem lett volna tisztább eladni, amit lehet, aztán köszönés nélkül nekivágni, átúszni a Maroson, ahogyan mások tették? Ezen lehet morfondírozni, latolgatni, mi a rendszer lélektorzító hatásának, és mi az emberi felelőtlenségnek a következménye. Bodor Johanna könyve mindenesetre bemutatja, egy ilyen nem mindennapi döntés hatására hogyan válik néhány nap alatt vívódó, önmarcangoló felnőtté egy kemény, kiegyensúlyozott gyereklány.

„Nem író vagyok, hanem táncművész”
– szögezi le a szerző, és nyilvánvaló, miért akarta tisztázni ezt az elbeszélői szerepet. Az azonban az első oldalak után nyilvánvaló, hogy ez jó regény, Bodor Johanna pontosan gazdálkodik azzal, amit átélt. Érzi, minek milyen súlya lehet egy kívülálló szemében, de nem igyekszik megszerettetni magát. Stílusa puritán, jellemző, hogy a romániai mindennapi életet úgy, abban a különös elbeszélői módban, tegezve meséli el, ami nekünk, magyarországiaknak mindig is idegenül hatott:

    "A sorban állás kultúrája igazán fejlett volt Romániában. Az is igaz, hogy maga az áru, amiért sorban álltál, megszabta a sorban állás hangulatát és játékszabályát. Máshogyan álltál tejért sorban hajnalban a zárt bolt előtt, mint olajadagodért az élelmiszerboltban, a kincset érő jeggyel a kezedben. És egészen más volt csak azért sorban állni egy boltnál, mert érkezni láttál egy teherautót, amely valamilyen élelmet szállított…"

Johanna szülei sok emberen próbálnak segíteni,


és a nincstelenség közepette gyakran látják vendégül a barátokat, nagyokat beszélgetnek, miközben tudják, hogy a lakásban lehallgató készülék működik, egyszer meg is nézték, amerikai gyártmány. A diktatúra állandó óvatosságra kényszerít, ugyanakkor önállóságra, emberismeretre nevel, önvizsgálatra, és arra, hogy ha szeretünk valakit, azzal lehetünk közvetlenek, meg kell becsülni a fontos pillanatokat. A kislány balerina akar lenni, az is lesz, amikor baj van a lábával, anyja klopfolójával veri a rüsztjét. Mivel a táncosokat pontosan meghatározott célok érdekében szigorúan nevelik, talán a rendszer diktatúráját is könnyebben viseli, egészen addig, míg ki nem derül, a családja boldogulásáért föl kell adnia a sajátját. Dohányzik, néha muszáj innia egy korty vodkát, karácsony másnapján pedig egyszerűen felhívja a szerelmét, akivel régóta ismerik, kerülgetik egymást, meghívja magához, és egyszerűen megkéri, hogy hozza magával a fogkeféjét. Máskor édesapja születésnapjára meghívja a barátokat, és ő apja ruhájában, szakállal fogadja őket. A szívszorító pillanatok jellemzően mind magánéletiek. Az is kiderül persze, mellesleg, magyarként milyen az élet Bukarestben. A színpadon, próba közben így hangzik egy dicséret:

    "Na ez már egészen közel áll ahhoz, amit látni szeretnék a színpadon. Az Operaház nézőtere nagy, ahhoz fel kell nőni. Egész ügyes vagy, te kis bozgor lány! Kínos csönd telepedett a teremre, majd halk nevetgélés oldotta fel a nehéz némaságot. A bozgor szó a román köztudatban a magyarok gúnyneve. Ám eredetileg hazátlant jelent. Mosolyogtam. Nyeltem egy nagyot. Mind hazátlanok voltunk, mind."

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bakos András, Librarius.hu, 2014. május 8.

2014-05-08 16:19:59
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ