Közvetíti önmagát (Librarius)
(kiadvány: Megyek utánad)

A Megyek utánad „egy arra tett kísérlet, hogy elmesélhető-e egy ember élete szigorúan a kapcsolatain keresztül”, fogalmazott Grecsó Krisztián a regény Katona József Színházban tartott könyvbemutatóján , ami alapvetően igaz is, de ennél azért nyilván többről van szó. Hiszen mire az olvasó végigkíséri Darut, a regény főhősét a felnőtté válás útján, addigra Daru nemcsak saját magát fedezi fel és fogadja el olyannak, amilyen, de otthonosan mozog a Viharsarok minden szegletében és a női lélek zegzugait is alaposan feltérképezi.

Annyira jó, hogy majdnem rossz,

próbálja szavakba önteni Daru húsz év távlatából, hogy mit érzett akkor, amikor Eszter először mutatta meg neki a tangabugyiját, de ugyanez akár a regény kétharmadára is vonatkozhatna: annyira jó, hogy majdnem rossz. Egy naiv, egyoldalú gyerekszerelem keserédes történetével és A pál utcai fiúk hangulatát idéző kalandokkal indul a Megyek utánad – bár az Alföldön egy kicsit nagyobb a grund. Daru nem elégszik meg Lili barátságával, Eszternek viszont azért nem tud ennél sokkal többet adni, mert saját kételyeivel és sértődékenységével van elfoglalva. A dacos kamaszkor tragikus hirtelenséggel ér véget, Daru letargiába süllyed, ahonnét a kollégiumi hétköznapok szabadsága-szabadossága és Petra őszinte ragaszkodása sem képes kirángatni. Közben elszalad a főiskola három éve is, s Daru hiába kapaszkodik Sárába, a lány olyan, mint a kábítószer – annak minden bódulatával és mellékhatásával együtt.

    "Az ölelés sohase jön magában, az ölelésnek mindig van vendégoldala, oldalkocsija, batyuja, zacca, az ölelés sohasem önmagát jelenti, megalázást, uralkodást, odaadást és alázatot jelent. Daru ezt nem tudja. És azt sem, hogy azért is van ez így, mert Sára túl jó nő hozzá. Mindezt később érti meg, amikor már az is előfordul, hogy ő túl jó valakihez."


A regény első, humorral, fájdalommal, vággyal és féltékenységgel teletűzdelt, végig jó ritmusban tartott kétszáz oldala valósággal átgázol az olvasón, pedig a dél-alföldi helyszíneken érdemes szétnézni és hosszabban elidőzni. A szerző ki ugyan egyszer sem mondja, s erre már-már kínosan ügyel, de a Center diszkóval és a kendergyárral Szegvárra, a strandot övező ligettel és a francia pékséggel Szentesre, a Körös-torokkal pedig egyértelműen Csongrádra utal. Grecsó Krisztián is hasonló életutat jár be, az önéletrajzi érintettséghez tehát kétség sem fér, ráadásul a történet végén Daru már harmincnyolc éves, akárcsak Grecsó, aki május 18-án ünnepelte a születésnapját, éppen aznap, amikor a Megyek utánad fentebb említett kötetbemutatóját tartották.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lénárt Ádám, Librarius, 2014. május 24.

2014-05-24 13:39:01
A Nobel-díjas író új regénye
Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivalók is a lepkék életéről, haláláról. És az is,...
Fordította: Körner Gábor
Babilon Harkiv
2014-ben, az Euromajdan sorsdöntő napjaiban megjelent könyvében Szerhij Zsadan a szülővárosáról, Harkivról mesél, amely két folyó között fekszik. Az egymáshoz sok rejtett szálon kapcsolódó...
A Nobel-díjas író új regénye
Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivalók is a lepkék életéről, haláláról. És az is,...
Fordította: Vereckei Andrea
Patti Smith legszemélyesebb könyve
Patti Smith, a nagy sikerű Kölykök szerzője új memoárjában mesél a munkásosztálybeli Philadelphiában és Dél-Jersey-ben töltött gyerekkoráról, amely tele volt eltűnő szomszédokkal, véget...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ