Amiben nem voltam hajlandó kompromisszumot kötni, az az úgy nevezett politikai-népfrontos listázás: sem arányos lista, sem kompenzációs lista nem volt. - Szegő Jánossal, a 2014-es Szép versek szerkesztőjével beszélgettünk.

A Szép versek generációkat összekötő sorozat. Neked honnan datálódik az "ismeretség"? A hetvenes-nyolcvanas fehér kötetei megvannak-e?

Szegő János: Homályosan éles emlékeim vannak a Szép versekről és a Körképről: sokáig ezek a kötetek csak kétdimenzióban léteztek a számomra: gerincként. Mintha gyerekkorom több könyvespolcából állna össze egyetlen Möbius-szalag, ahol ezek az antológiák pihentek, és még inkább porosodtak. Aztán jött a felfedezés öröme, a kis fényképekkel természetesen. Mai napig, ha vendégségbe megyek, akkor keresem ezeket a könyveket a polcokon. Jól esik ránézni a fiatal Beney Zsuzsára, vagy elcsodálkozni azon, hogy egyik-másik költőnk hogy is nézett ki fiatalon.

A mostani válogatásnak voltak-e a Te ízléseden túli szempontjai?

Első körben az ízlésemre hagyatkoztam. Pontosabban, elfogadtam, hogy saját ízlésemet, sőt preferenciáimat nem tudom eltüntetni-felszámolni, maximum fenomenológiai zárójelbe tudom őket tenni. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a kvázi-végeredmény után kezdtem el bizonyos paramétereket ellenőrizni, és figyelembe venni. Ezek egyrészt a szokásos szempontok: nemek aránya, határon inneni és túli, fővárosi lap és vidéki periodikum. Emellett igyekeztem a líraollót ezúttal is kinyitni: az újak első beválogatása mellett az idősebb alkotók kiválóságainak helyet biztosítani. Amiben nem voltam hajlandó kompromisszumot kötni, az az úgy nevezett politikai-népfrontos listázás: sem arányos lista, sem kompenzációs lista nem volt. Elismerem, hogy közelebb van az íróasztalomon a Holmi vagy a Jelenkor mint például a Hitel vagy a Magyar Napló, de reményeim szerint, ez az antológia is bizonyítja, hogy néha érdemes távolabbra elmozdulni.

Rém soknak tűnik egy efféle munka; folyóiratok, blogok, online-felületek.... Hogyan lehet egyáltalán nekifogni?

Nekifogni úgy lehet hogy az ember heteken keresztül csak szembenéz a felhalmozott folyóiratok hasábjaival, aztán nagy levegőt vesz és nekifut mint egy Bubka. Egyrészt már év közben megjegyeztem a fontosabb verseket, fel se kellett írnom őket, emlékeztem rájuk. Emellett elindul egy szisztematikus visszafejtési folyamat: elkezdem átolvasni hónapról-hónapra a lapszámokat. Általában az egy sima, egy fordított elvét követem. Egy országos, kanonikus folyóirat szemléje után egy kisebb-léptékű, szubkulturális vagy regionális lapot böngészek át. A kockás füzetbe pedig gyűlnek a nevek és alattuk a címek. Mindig van új a lap alatt. Az internet az archívumok révén segít sokat.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos. Litera.hu, 2014. június 14.