A könyvespolc jobb hely egy írónak, mint a zászló.
- Az utolsó őszinte szó kereszténységügyben a miniszterelnöki ajakról az volt: „Csuhások, térdre!” Nincs is manapság keresztény politikai párt.
- Esterházy Péterrel a könyvhétre megjelent új könyve, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat ürügyén beszélgettünk.

– Egy újabb Egyszerű történet. Ezzel lehet több olvasót megfogni? Az egyszerűségre van igény?

– Köztünk szólva nem tudom, mire van igény. Azt meg végképp nem, hogy miként kell az olvasót megfogni. Ha megfogtam, akkor megfogódott, nem pedig becserkésztem. Nem is gazsuláltam az olvasónak, de nagyon örülök neki, ha van. És keserűséget okoz, ha nincs. És hogy kis ellentmondásba keveredjek a mondottakkal: egyre erősebbnek tetszik az igény az egyszerűségre, pontosabban a bonyolultság elvetésére, ami azért nem ugyanaz, és egyre nagyobb a hajlandóság az irodalomban ezt tudomásul venni. Én az ellenkező oldalról indulok, vagyis azt nézem, mi jó a megírandónak, és aztán reménykedem, hogy ez az olvasónak is jó.

– A legújabb egyszerű történet részben család-, részben megváltástörténet, tehát mégsem annyira egyszerű, ráadásul a száz oldalt sem sikerült tartani.

– Ne legyen igazságtalan, azért most majdnem sikerült a száz, és egy oldal az tényleg egy oldal. Nem mintha mindez fontos volna…

– Hogyan került elő most a jézusi elbeszélés?

– Nyeglén úgy mondanám, hogy a Jézusé egy egyszerű történet. De nem vagyok nyegle. Európaiként folyton belebotlom a Bibliába (de ezt lehetne szenvedélyesebben is mondanom). Lásd a régi Nemzetiben játszott Én vagy a te című darabomat. Vagy Isten, vagy Isten hiánya – valami mindig van.

– De miért éppen Márk változata, és miért Károli Gáspár fordításának felhasználásával? Utóbbi ugyanis protestáns, ön pedig nem.

– Jó néhány évvel ezelőtt Szigeti László barátomnak, a Kalligram vezetőjének volt az az ötlete, hogy újraíratja négy kortárs íróval (hm, próbálná csak nem kortárssal!) az evangéliumokat. Aztán az ötlet hamvába holt. Még onnét a Márk. De jó lett volna Jánoson kívül bármelyik. A protestáns fordítások általában érzékenyebben foglalkoznak a nyelvvel, filológusosabbak. Meg jó régit akartam venni. Igaz, aztán nem vettem át a helyesírását. A Csokonai Lili írásakor voltam ilyen közel a barokk nyelvhez. Jó érzés volt megint. Ez a szépség, amely olykor a megértés rovására megy. Szóval érdek nélkül tetszik…

– És ön hol tetszik inkább? Ha csak pusztán az eladási mutatókat nézzük, ön, mint a legismertebb magyar író…

– …azt úgy szokás mondani, és jobban is felel meg a tényeknek, hogy az „egyik legismertebb”…

– Jogos. De amit kérdezni akartam: hol a népszerűbb, itthon vagy Németországban?

– Itthon, természetesen. Persze min mérjük a népszerűséget? Presztízs, hírnév, példányszám, prófétaság? Gondolkodás nélkül kimondtam, hogy itthon, miközben, ettől talán nem függetlenül, nincs még egy olyan ország a Földön, ahol ennyit anyáztak volna. Konkrétan sehol máshol nem anyáznak engem, csak Magyarországon. De mintha ez természetes volna, mondanám mély fájdalommal a hangomban – tényleg semmi jó nincs benne –, vigyorogva – tényleg tehetnek egy szívességet.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Rácz I. Péter, Vasárnapihírek.hu, 2014. június 16.

Megjelent a 2014. június 15-i lapszámban.