Női könyv? Nehéz volna tagadni. De a változatos férfiportrék és önarcképek mögül az emberhez szól, férfihoz és nőhöz egyaránt.

„Még egy háziállattal is milyen bonyolult a kapcsolat. Igaz, egy macska nem egyszerű háziállat, sokkal több annál.  Házi isten, régmúlt idők pogány istene. Vagy legalábbis királynő, ahogy erről kellő simogatásokkal és suttogásokkal ismételten biztosítom Csirit.”

        Hármaskönyv, mondja az alcím, és mielőtt Werbőczyre gondolnánk, újra a címre nézünk. Macskák, férfiak. És a mindenkori én, lehetne hozzátenni. A szerző és az írói én persze összemosódik, de az olvasó szerencsére nem a teljes, hanem a befogadható valóságot igényli a műben. Időbeli távolság kell, hogy ilyen őszintén írjon egy nő a férfiakról, akármennyire fiktívek vagy valósak (voltak). Hármasával jönnek a fejezetek, s párhuzamosan halad – nem annyira a történet, mint az élet leírása, a kerek tucatig. Az elbeszélőnek a macskáival való kapcsolata, a régi férfiaké, és egy szerelemé. A helyzetek fájdalmát, nyöszörgéseit nagyjából elsimította az idő, csak a karakterességük maradt meg. Láng Júlia mindhárom témában naplószerű őszinteséggel járja körbe az idősödést, a test és a lélek változásait. Az örök nő van itt a macskában, a fiatal nő a fiúkkal való kapcsolatában, és az idős nő az utólagos megjegyzéseket beillesztő, jelenből olvasó énnek a szemében, egy bontakozó, küszködős kapcsolatot figyelve.

„Átmentem a fürdőszobán, egy pillanatra fölvillant a képem a tükörben. Láttam magamat, amilyennek mások nem láthatnak, mert emberek jelenlétében nem eresztem úgy el magam, mint olyankor, tapasztalom a tükörben, amikor egyedül vagyok. A valódi arcomat. Ilyen lehangoló látványt nem illik mások elé tárni, remélem, nem is szoktam, hiszen még magam is elriadok tőle.”

        Lenyűgöző ez a reflektív őszinteség: „erről nem illik beszélni”, mondja, de mégis leírja az esendő és emberi szituációkat, a mindennapokat, az azokból kiemelő eseményeket és a lassú vagy gyors átváltozásokat, az öregséget. Mert lassan átrendeződik a fontossági sorrend. S mindeközben egyetlen percre nem unalmas: részben a nyíltsága, könnyed és a szégyent levetkező stílusa, részben az intenzív képek, hasonlatok miatt, melyek átszövik a szöveget.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Stenszky Cecília, Drót.eu, 2014. június 13.