Most még talán nem késő. Amúgy sem szabad, nem is lehet siettetni, hogy egy ország megismerje igazi múltját, majd aztán valóban szembenézzen önmagával. De figyelmeztetni ennek életbevágó fontosságára kötelező, különösen ott, ahol egyre jobban működik a sajátos, központilag bátorított nemzeti amnézia, a szelektív emlékezet, a szándékos ferdítés.
 
Závada Pált feltehetően nem ez a direkt elköteleződés sarkallta legújabb regénye, a Természetes fény megírására, de a feladat nem hagyja nyugodni, és ennek már eddig is számtalan jelét adta.

Hat évig dolgozott rajta, mire összeállt ez a sokszereplős, sok elbeszélős, többszólamú „kórusmű”, amellyel nem csak a szerzői életműben hozott újat. A II. világháború előtt, közben és után játszódó történet főleg a T.-ben (Tótkomlóson) élt emberekről szól. Férfiakról, nőkről, magyar magyarokról, magyar szlovákokról, zsidókról, itt maradtakról, áttelepültekről, áldozatokról, bűnösökről. És szerelmekről csalódásokról, elvágyódásról, lakosságcseréről, honvágyról.

Történelem alulnézetben, családok, kisemberek összefonódó, szövevényes történetfüzére korabeli fotókkal. A nagy újítás benne: a képek itt nem illusztrációk, hanem egyenrangúak a szöveggel, az elbeszélés vizuális eszközeként adódnak hozzá a 20. századi magyar sorstörténethez. Szó és kép felváltva egészíti ki egymást, hol egyik, hol a másik hangsúlyosabb, olykor ellentmondva egymásnak, más-más értelmezésre adva okot a soros elbeszélőnek. Ahogy az elbeszélők is különböznek, hiszen ugyanaz a történet többféleképpen elmesélhető, az emlékezet már csak ilyen.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balázs Éva, Vasárnapi Hírek Online, 2014. június 28.

Megjelent a 2014. június 22-i lapszámban.