című kötetében folyamatos megszólításban van: te, te és megint te. És közben egy pillanatig sem modoros ez a gyakori második személyű narráció, mert bár egészen jól behatárolható történetek rajzolódnak ki mögötte, mégis állandóan magunkra ismerhetünk. Akár mi is lehetnénk bármelyik apa, anya, fiú, rokon, idegen. A Garázsmenet eközben mégis nagyon személyes élettörténet, énlíra a javából, csak ez a bizonyos én nem önmagával, hanem legtöbbször a külvilággal áll párbeszédben: magyaráz és magyarázkodik, vall és vallat.

"Neked lettem férfivá, hogy hagyj már végre békén" - olvashatjuk A hála jogán című vers záró sorát, és máris egy felnőtté válás, egy leválástörténet fordulópontjánál járunk. A kötet ciklusok nélkül sorakozó versei mintha időrendiséget mutatnának, vagy legalábbis egy vázlatos életút kronológiáját. A gyerekkor határszéli vidékének képmutató mindennapjaiból ("Meghalni nálunk csak vasárnap szokás") eljutunk a fiatal felnőttkor nagyvárosi románcainak terepére: "új nevet kapsz ebben a hónapban: / a 'Miss December'-en is gondolkodtam".

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Czinki Ferenc, MagyarNarancs.hu, 2014. június 12.