Tea Katherine Mansfielddel (Népszabadság)
(kiadvány: Szilánkok)

Sók nem Sopron, csak hasonlít rá, mondja Rakovszky Zsuzsa

Könnyű elveszni a regényeiben és felbukkanni a verseiben, mert valahogy minden míves és maradandó, ami kikerül a tolla alól. Rakovszky Zsuzsa ráadásul egyszerre rejtélyes és kitárulkozó és mentes mindenféle harsányságtól. Új nagyregénye kapcsán a boldog békeidőkről, az egymásban tükröződő szilánkokról és a műfordítás szeretetéről beszélgettünk.

Negyedik nagyregénye a most megjelent Szilánkok. Mennyire számít ilyenkor a regényírói rutin, vagy folyton újra kell kezdeni?

Azt hiszem, az utóbbi. Mindegyik regény egy kicsit más, mindegyikben egy kissé másfajta hanghordozást kell „kikeverni” a narrátor számára, a Szilánkokban ráadásul többet is. Ennek a regénynek talán valamivel bonyolultabb a szerkezete, mint az előző könyveimnek, több a szereplő és a cselekményszál, valóban „szilánkokból” áll össze. Sok gondom volt például az időrenddel: nagyon kellett ügyelnem, nehogy, mondjuk, valamelyik szereplő már 1910-ben tudja, hogy mi fog történni a másikkal, mondjuk, 1912-ben.

Legutóbb a XIX. századi romantikus lélek sorsát elevenítette fel a VS-ben, most viszont a XX. század cseppet sem romantikus elejét, a békeidők zűrzavarát és az első világháború időszakát választotta. Milyen írói kihívást talált ebben a korszakban?
 
Azért a VS-ben is csak a főszereplő, illetve első személyű elbeszélő volt romantikus, akinek „füle van a hallásra”, észrevehette, hogy a háttérben a szerző jóindulatúan mulat a hősén vagy a fejét csóválja. Ez a korszak viszont azért érdekelt, mert a korabeli újságokat és dokumentumokat olvasva, mint sokan mások, én is nosztalgiafélét kezdtem érezni a „boldog békeidők” szelleme, légköre és gondolkodásmódja iránt, és érdekelt, hogy miként távolodhattak el az egyes emberek már a történelmi kataklizmák előtt is ettől a szellemtől.

Mi volt a regény kiindulópontja?

Több is volt. A legfontosabb talán a személyes: mivel életem során többféle környezetben éltem, kisvárosban és nagyvárosban, tradicionálisabb és kötetlenebb légkörben, mindig is foglalkoztatott, mi a jobb: ha a környezete normái és hagyományai szerint él valaki, vagy ha, mondhatni, „kigondolkodja maga alól” ezt a biztos talajt.Más kérdés, hogy mára már a talaj is javarészt eltűnt. Ebben a korban viszont különösen „élesben” élhettékmeg ezt a választási helyzetet az emberek és különösen a nők.
hirdetés

A képzeletbeli városban csakhamar Sopronra ismerünk. De az elbeszélést számos fiktív levél, újságcikk és naplórészlet is „hitelesíti”.

Nem, Sók, az a bizonyos, képzeletbeli város nem Sopron, csak hasonlít rá. De a hasonlóságok mellett jelentős eltérések is vannak, és tekintve, hogy a történet a nem túlságosan távoli múltban játszódik, jeleznem kellett, hogy fikcióról van szó: hiszen Sopronban például nem volt jogi kar, nem volt ilyen nevű alispán stb. Egyébként azt hiszem, minden regény valamiféle „párhuzamos univerzum”: minden majdnem ugyanúgy van, mint a miénkben, de azért mégis egy kicsit másképp. Egyébként a levelekre, naplókra és újságcikkekre azért volt szükségem, hogy ugyanaz a személy vagy történés más és más gondolkodásmód „szilánkjában” tükröződjék. Visszatérő motívum például, hogy a város „progresszív” és „konzervatív” napilapja mennyire másként számol be egy-egy eseményről.

Mint minden Rakovszky-regényben, ebben is kiemelt szerepet kap a költői nyelv: metaforák, hasonlatok, belső monológok. Ilyenkor a prózaíró vezeti a költőt, vagy fordítva: a költő diktál az írónak?

Nem hinném, hogy egy költő és egy prózaíró küzdene bennem az elsőbbségért, miközben a fordító a sarokban ül, és figyeli őket. Én ugyanaz az ember vagyok, akármit is írok, és hogy prózában-e vagy versben, az az anyag természetéből következik. Viszont mindkét – mindhárom? – minőségemben fontos nekem az érzékletesség, a látvány, és azt sokszor valóban metaforák vagy hasonlatok segítségével lehet a legjobban felidézni. Különben is van lírai próza meg epikus költészet meg mindenféle változat, úgyhogy nem lehet és nem is feltétlenül szükséges tudományos pontossággal megállapítani, hogy a szóban forgó szerző az irodalmi lények melyik alfajába tartozik.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Nol.hu, 2014. július 21.

Az írás a Népszabadság 2014. 07. 21. számában jelent meg.

 

2014-07-21 17:45:04
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ