"Mi mit tettünk azért, hogy ez az ország ilyen lett?" - Kiss Tibor Noé interjú (Hvg.hu)
(kiadvány: Aludnod kellene)

Kiss Tibor Noé új regénye a mélyszegénységről szól. Az Aludnod kellene a perspektíva nélküli embereket hozza közelebb az olvasóhoz, és azt az elzárt világot, melyből a kitörési lehetőség szinte lehetetlen. Kiss Inkognitó című regényével került be a köztudatba 2010-ben, melyben saját példáján keresztül mutatta be a transzneműek kirekesztettségét, a kiszolgáltatott, lehetetlen emberi helyzeteket most mások szemszögből közelíti meg. A személyes élmények és az érintettség azonban most sem hiányzik: aktívan részt vesz a hátrányos helyzetűek életében, amatőr futballtrénerként épp pécsbányai fiatalokkal foglalkozik. A hvg.hu az íróval beszélgetett.

hvg.hu: Új regénye súlyos állítást fogalmaz meg: minden próbálkozás ellenére sem lehet kitörni a nyomorból és a mélyszegénységből. Valóban ennyire reménytelennek látja a helyzetet?

Kiss Tibor Noé: Nagyon kevés példát látok arra, hogy lenne kitörési lehetőség egy olyan zárványszerű, elhagyatott telepről, mint ahol az Aludnod kellene játszódik. Ha ennek a történelmi hátterét nézzük, akkor azt látjuk, hogy a társadalmi mobilitás csatornái soha nem voltak ennyire szűkek: egyre romlanak a szegénységben élők lehetőségei. Elég csak arra gondolnunk, hogy ma sok százezer, vagy akár több millió forintba kerül egy diploma. Aki ilyen helyen nő föl, annak eleve semmi esélye sincs arra, hogy ezt kifizesse, de az állami ösztöndíjas helyekre is kevesebb eséllyel kerül be, mert már az általános iskolában alacsonyabb színvonalú képzést fog kapni, mint egy budapesti vagy nagyvárosi gyerek.

hvg.hu: A regénybeli telep egy egykori állami gazdaság, amit a privatizáció után egy helyi gazdag vállalkozó lezüllesztett. Jól gondolom, hogy Pongrácz Antal figurája a pusztító erőként megjelenő vadkapitalizmust szimbolizálja?

K.T.N: Igen, ő lehet akár a rablógazdálkodás szimbóluma is. Félelmetes, hogy a lényegét tekintve mennyire nem változott semmi: okostelefonokon pötyögünk, az Adriába lógatjuk a lábunkat, hajlított képernyős tévére vágyunk, miközben emberek százezrei középkori körülmények között élnek körülöttünk. Ezek az emberek már annak is tisztelegnek, aki napi háromezer forintért dolgozhatja őket a földjein. Mi ez, ha nem kizsákmányolás?

hvg.hu: A regény olvasása közben fölmerült bennem a kérdés, hogy azok a hősei, akik meg sem próbálnak elmenekülni erről a munka és perspektíva nélküli senkiföldjéről, mihez ragaszkodnak ennyire? Aztán rájöttem, hogy ez a kérdés túlságosan elméleti a helyzet bonyolultságához képest.


K.T.N: Mindig is az volt a benyomásom, hogy a polgári, értelmiségi miliőből nézve egyszerűen érthetetlen, hogy ezek az emberek milyen körülmények között élnek, milyen mindennapi problémákkal küzdenek. Ez nagyon hasonló ahhoz, amikor valaki azon értetlenkedik, hogy az a nő, akit bántalmaz a férje, miért nem szökik el otthonról a gyerekeivel együtt. Ilyen kérdéseket csak az tesz föl, akinek fogalma sincs a családon belüli erőszak természetéről.

hvg.hu: Ön szerint a mélyszegénységben élők mennyiben tehetők felelőssé a saját helyzetükért?

K.T.N: A személyes felelősség megítélése nehéz kérdés, és nem is hiszem, hogy erről kívülállóként bármelyikünknek is véleményt kellene alkotnia. Nézzük például a hajléktalanokat. A hajléktalanokat jellemzően felelősnek tartjuk a saját helyzetükért, legszívesebben a föld színéről is eltüntetnénk őket, pedig sokan a családon belül erőszak áldozatai. És bár ezen áldozatok között alacsony a férfiak aránya, talán éppen őket láthatjuk az utcán. Könnyen el tudom képzelni, hogy a férfi hajléktalanok jelentős részét egy bántalmazó asszony rakta ki otthonról.

hvg.hu: Mit gondol, az említett problémákra mi lehetne a megoldás?

K.T.N: Az írónak nem feladata, hogy megoldást találjon azokra a kérdésekre, amelyekre felhívja a figyelmet. Sokkal fontosabb, hogy a lehető legpontosabban, megalkuvások és szépítések nélkül rögzítsen egy adott szituációt. Személyes véleményem persze van. A megoldásokat helyi szinten kellene megtalálni, az alulról szerveződésben hiszek. Ha az emberek helyi szinten megtanulják érvényesíteni az érdekeiket, okosan használni a képességeiket, és összefognak, vagyis valódi közösségként kezdenek el működni, akkor mindez sikerülhet. De ehhez kell valaki, például egy felvilágosult polgármester, aki megtanítja őket ezekre a készségekre, és célokat tűz ki eléjük, hogy legyen sikerélményük. Az is fontos, hogy ez az ember közülük való legyen, mert kívülről nagyon nehéz megreformálni ezeket a közösségeket.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Hercsel Adél, Hvg.hu, 2014. augusztus 2.

2014-08-02 13:36:59
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ