Büszke arra, hogy negyvenévesen megél az írói tevékenységéből, egyáltalán nem zavarja, ha felkérésre kell írnia, írt már reklámszöveget chipsnek és kesudiónak is. Visszataszítónak és nevetségesnek tartja azokat az írókat, akik véresen komolyan veszik magukat. Cserna-Szabó Andrással új novelláskötete, a Veszett paradicsom megjelenése apropóján beszélgettünk.

hvg.hu: Több novellájában is megjelenik a művészetét áruba bocsátó, szélhámos író figurája. Meddig eladó a tehetség?

Cserna-Szabó András: Egyfelől az irodalom egyfajta szélhámosság, szemfényvesztés, nem véletlenül mondta Krúdy, hogy semmi mást nem írt egész életében csak színhazugságot. Másfelől: az írás mesterség. Persze kell hozzá tehetség, de tanulás, rutin, mesterségbeli tudás, tapasztalat nélkül nem megy. Az irodalmat és a művészetet általában valami magasztos, éteri, tiszta, gyönyörű, érinthetetlen dolognak tartjuk (lásd: „szépirodalom”, „szépművészet”), amit nem szabad a mocskos anyagiakkal beszennyezni. Ezért él a köztudatban, hogy művészetért nem szabad pénzt elfogadni. De hát az orvosról sem gondoljuk azt, hogy pusztán emberbaráti szeretetből kellene gyógyítania, és a szerelőtől sem várjuk el, hogy ingyen javítsa meg a tévét. Az írónak miért kellene ingyen írnia? Nem érzek semmi ellentétet a tehetség és a pénz között. Ez egy mesterség, amit pénzért űzünk, s egyben művészet is, ha jól sikerül. Tulajdonképpen minden író mondatkereskedő (mint a könyv nyitónovellájának, a Vénusz címűnek a főszereplője): eladjuk az írásainkat, örülünk neki, hogy pénzt kapunk értük, eltartjuk belőle a családunkat, kifizetjük az adónkat, és a végén még három sört is megiszunk belőle. És ez így van rendjén.

hvg.hu: Ezek szerint meg lehet élni az írásból?

CS.-SZ. A.: Büszke vagyok arra, hogy negyvenévesen abból élek, hogy író vagyok, ez a mai világban szerintem nagy dolog. Ehhez a könyveimből és a folyóirat-közléseimből származó honoráriumok és felolvasásokért kapott pénzek persze nem lennének elegendőek, de íróként tudok tanítani, tárcákat, gasztronómiai esszéket közölni vagy éppen prózarovatot szerkeszteni a Hévíz folyóiratnál. Sokszor írok megrendelésre, megszerettem ezeket a lehetőségeket, amikor földobnak egy szót, egy alkotót, egy évfordulót, mert legtöbbször inspirációt jelentenek. Például a kötet Haynauról szóló, Theresia című novellája egy március 15-i hírlapi felkérésre készült, a Mia pedig (amely a Bűn és bűnhődés mai pesti verziója) egy Litera előszilveszteri bulira íródott, ahol az volt a feladat, hogy a világirodalom klasszikusait ültessük át kortárs történetekbe.

hvg.hu: Nyilván léteznek határok, amit az író már nem áldoz be a megélhetésért cserébe. Önnél hol van ez a határ?

CS.-SZ. A.: Mindenkinél máshol vannak ezek a határok. És persze attól is függ, hogy anyagilag éppen hogyan áll az ember. Emlékszem, írtam én már chipsnek és kesudiónak is reklámszöveget, mert kellett a pénz, és egyáltalán nem éreztem rangon alulinak. Forgatókönyv, gasztrocikk, prózaszeminárium, folyóirat-szerkesztés, könyvkritika, ünnepi hírlapi tárca mind jöhet – egyedül talán a direkt napi politikától viszolygok.

hvg.hu: Az író feladata a szórakoztatás?

CS.-SZ. A.: Nem törekszem programszerűen semmire. Nem célom az, hogy szórakoztató legyek, mert ez számomra teljesen természetes. Az irodalom sok más funkciója mellett szórakoztató műfaj. Annak kell lennie, nincs más lehetőség. Mi másért csinálnánk? Vendéglősök vagyunk, bohócok és kurvák. Ki kell szolgálnunk a vendéget, kényeztetnünk kell finomságokkal, jól kell lakatnunk; a közönséget meg kell nevettetnünk és meg kell ríkatnunk; és orgazmussal is szolgálnunk kell a kuncsaftnak, csak ezt az irodalmi szakmában inkább katarzisnak hívjuk. Azt hiszem, Szerb Antal írja, hogy azok a nagy klasszikusok, melyek sok száz éven át fönn tudtak maradni, mind szórakoztató népkönyvek. Gondoljunk csak a homéroszi eposzokra, a Don Quijote-ra, a Pantagruelre, a Gulliverre, a Moby Dickre vagy éppen a Švejkre. Ezek a könyvek tudják azt, amire csak a legmagasabb művészet képes. Elvarázsolják az olvasót.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Hercsel Adél, Hvg.hu, 2014. szept. 2.