A két szöveg esetében talán mégsem a legszerencsésebb kifejezés a folytatás. A Márk-változat ugyanis nem írja tovább a kardozós változatot. A címbeli egyezésen túl a szövegek közti átjárás megteremtődik az intertextusokon keresztül, amelyek azonban nincsenek túlreprezentálva − a Jegyzetekben mindössze négy átemelt részletet jelöl a szerző. Elmondhatjuk azonban, hogy az új regény magvát a kardozós változat egyik mondata képezi: „Uram, miért kellenek szavak az imádkozáshoz?” (a kardozós változat, [ötvenkilencedik oldal]). Az oldalszámok egyezése szintén kapcsolóelem lehet: a címhez hűen száz oldal mindkét szöveg (legalábbis elméletben), azonban a két regény idézéstechnikája merőben más. A Márk-változatban Esterházy elhagyja a szövegközi jegyzeteket, sőt, semmiféle jelölés nem található az intertextusokra nézve. Azonban a mű legvégén a Jegyzetek között minden információ fellelhető. Ami ezen felül a kardozós változatot és a Márk-változatot összeköti, az az „egyszerű történet” jellegük. A kardozós változat 17. századi frivol hangvételű története után a Márk-változat máshogy egyszerű. Nincsenek minden hájjal megkent mondatok, nincsen túlbeszélés. Mintha a kerettörténet eseményei is mellékesek lennének a teológiai síkhoz képest. Fontos azonban, hogy a teológiai sík egy olyan világra épül rá, ahol a vallást titkolni kell, a főszereplő családját kitelepítették és a „nép ellenségének” címkézték őket. Auschwitz után vagyunk, a főszereplő apjának testvérét megölték a háborúban, féltestvérének apját pedig elgázosították. Az anya eközben a szavakkal játszik – innen a báty szóimádata, de mégsem tud örülni („Örülni!”). Az apa alkoholista, a nagymama pedig kizárólag Istennel és Istenről beszél.

A történet másik vázát képező Márk-evangélium jellegzetessége, hogy rövid mondatokkal operál, a többi evangélikus szövegéhez mérten sokkal szikárabb, sűrítőbb technikát alkalmaz – ebből a szempontból mindenképpen egyszerű történet („Elhatároztam, már tavaly, hogy rövid mondatokat írok. Rövid magyar mondatokat.” – a kardozós változat, [tizenegyedik oldal]). A Márk-változatban olyannyira nincs túlbeszélés, hogy a mű alapvető szervezőeleme a csend. Az Esterházy-próza nem először találja szembe magát a fogalommal. A szív segédigéinek több szempontból is kulcsa az elnémulás, eminens példája ennek a regény közepén található fekete lap, amely egyfajta tenebrae: „Zengő érc vagyok és pengő cimbalom” – kezdi páli parafrázissal a szerző, majd így folytatja: „Rohadjon meg mindenki. Gyűlöllek.” A páli szöveg beidézése magával hozza a beszédnek, a megszólalásnak a problematikáját: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” (1Kor, 1.)

A megszólalást a Márk-változat esetén szó szerint is érthetjük, hiszen a főhős, a gyermekelbeszélő néma. Azonban A szív segédigéinek csöndje nem azonos a Márk-változat főhősének csendjével. A kisfiú képes lenne a beszédre, azonban feleslegesnek tartja azt: „A szó nélküli imádkozás az igazi. A szó lehúz a földre.” (39.)  A nagymama hitébe nő bele, akit csak az Isten jósága és igazságossága érdekel, csak erről mesél a gyereknek, akinek így öntudatlanul az ima lesz a nyelve. Pontosabban a csendes ima.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Murzsa Tímea, Kulter.hu, 2014. szeptember 24.