Tóth Kinga Móricz Zsigmond-ösztöndíjas fiatal költő, második kötetét, az All Machine-t a Magvető adta ki. Dolgozott a gázszállítmányozásban, évek óta tanít különböző iskolákban, óvodában.

Verseihez rajzokat készít, zenekarával a nemzetközi punk és zajzenei színtér fesztiváljait járja, közben együtt dolgozik egy New York-i operaíróval, olasz zeneszerző ismerősével kórusművet komponál, de tartott alternatív színházi előadást is a Kerepesi temetőben.

Verseit fordítják angolra, németre, bolgárra, Frankfurtban, a világ legnagyobb nemzetközi könyvvásárán kötetéhez kapcsolódóan torok- és gyomorénekelésből tart előadást. Tóth Kinga sosem fért be a klasszikus kategóriákba, de mindig az volt az álma, hogy munkáival összekösse a világ különböző pontjain élő embereket. Költészetének központi témája a gépszerűség, a mechanikus működésmód, és ahogy Schein Gábor irodalomtörténész, költő és egyetemi tanár fogalmazott:

a fizikai szükségszerűségekhez hozzákötött ember.

A Madách téren találkozunk, kis hezitálás után úgy döntünk, elsétálunk a Roham Bárba, elvégre a hetedik kerületben otthonra talált szórakozóhely és kulturális intézmény fontos szerepet töltött be Tóth Kinga életében. Ugyan a helyet még zárva találjuk, Kinga összefut egy ismerősével, aki bevisz minket. A székek itt-ott még fent vannak az asztalokon, szerszámokat lépünk át, éppen most alakítják ki a kiállítóteret. Egy piros műbőr kanapén kezdünk beszélgetni a falra szerelt régi írógépek megnyugtató közelségében.

Az extrém énektechnikákat három éve tanulom, ebben az egyedi hangképzésben magát a hangképző szervrendszert kell kinyitni és edzeni, használni a gyomrot, tüdőt, torkot, szájpadlást, nyelvet. Beépítem az éneklésbe a különböző légzés- és testhangokat, sóhajokat, horkantós orrhangokat, ezekből hozok létre dallamot és ritmust.

Ezekhez a performanszokhoz régebben verseket is használtam, most már inkább átültetem a szavakat a hangok szintjére. Két különböző kommunikációs formáról van szó, és mindkettőben az agresszió, a gépi jellegű működésmód érdekel, hiszen a hangképzés és a nyelv is mechanikusan működik.

A verseid néha valóban olyan hatást keltenek, mint a nyikorgó-súrlódó gépek. Írtál valaha szép verseket is?

Álnéven írtam az iskolai lapba a hóvirágokról, az volt az első publikációm. Óvatosan kérdezgettem az osztálytársaimat, hogy tetszik-e nekik. Aztán a sárvári diákírók és költők táborába kerültem. Sárvári vagyok, úgyhogy semmiképpen nem akartam emiatt bekerülni, ezért egy rokonom címéről adtam be a pályázati anyagot. Akkoriban gótikus „húsmarcangolós” verseket írtam, ezek ma már megmosolyogtatóak. Sokan eltüzelik a korai próbálkozásaikat, én inkább nevetek rajtuk.

Egyébként úgy érzem, képes vagyok megírni évi egy szép verset, olyat, amire a szüleim is azt mondják, kislányom, látod, tudsz te ilyet is. De még azok sem mindig jelenhetnek meg a konzervatívabb ízlésű lapokban. Volt már olyan, hogy egy disznóbelezős versemet lehozta egy komoly, nagy múltú lap, aztán visszafogottabb verseimet visszautasította.

Nem passzolok a klasszikus kánonba, mégis kitartok a saját stílusom mellett.

Ha jól tudom, a „gyomorordítás” előtt volt irodai munkád.

Sárváron bő egy évig a Flextronics Automotive gyárában alkalmaztak. Onnan a Linde Gaz Vas megyei kirendeltségéhez kerültem Répcelakra, ahol gázdisztribúciós munkatársként dolgoztam. A gyártási folyamatokat, a gáztartályok tervezését ellenőriztem, felügyeltem a szállítmányozást.

Miért hagytad abba?

A logisztika számomra csak egy darabig volt izgalmas, de az igazi ok, hogy csúnyán lebetegedtem. Gerincsérv miatt fel kellett hagynom az ülő munkával. Ekkor a barátommal gondoltunk egyet, és kimentünk Angliába bébiszitternek és házi tanítónak.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Pálos Máté, Origo.hu, 2014. szeptember 30.