„A hatalomnak szüksége van arra, hogy mindenki harcoljon ellene”. Interjú Dragomán Györggyel (HVG.hu)
(kiadvány: Máglya)

Ez a világ arról szól, hogy mások bűneit próbálja ránk kényszeríteni, egyfolytában azt keressük, ki a hibás, nem azt, hogy mi a megoldás – véli a nemrég új regénnyel jelentkező Dragomán György, akinek előző, A fehér király című regényéből világsztárokkal készülhet film. Emlékezni kell vagy felejteni? Miért kell mindenkinek a saját pszichológusának lennie? Hogy lehet a hatalmat értelmesen gyakorolni? Interjú.

hvg.hu: A Máglyában szerepel két kamaszlány, akiket nagy trauma ért: Krisztina az ikertestvérét veszítette el, Emma pedig a szüleit. A regény egyik kulcsjelenetében arról vitatkoznak, hogy mit kell tenni ilyenkor a túlélés, a továbblépés érdekében: felejteni vagy emlékezni? Ön szerint mi a jó stratégia?

Dragomán György: Nagyon sokáig szerettem volna felejteni, de aztán rájöttem, hogy jobban járok, ha emlékezni próbálok. Az emlékezésnek van tudománya, amit gyakorolni kellene. Ahogy elkezdtem írni, az első perctől kezdve érdekelt, hogyan működik az emlékezet, és az, hogy miből lesznek a történetek. Végül arra jutottam, hogy az emlékezet az, amikor tudatosan megyünk szembe valamivel, és próbálunk létrehozni belőle egy kitalált történetet. Az emlékezet egy fikció, még ha pontos is.

hvg.hu: Az amnézia ezek szerint nem hozhat boldogságot?

DGY: Az elfojtást még nem láttam értelmesen működni. Nem lehet a múlt nélkül élni. Mindannyiunkban van igény arra, hogy múltunk legyen. Hogyha nincsen múltunk, akkor gyártunk magunknak. Az első regényemben, A pusztítás könyvében nincs emlékezet: bizonyos szereplőknek egy deka múltja sincsen, ezért a valóságot úgy érzékelik, hogy mindjárt múltat konstruálnak belőle. Ez a kísérlet innen indult, A fehér királyban már van valamennyi emlékezet, a Máglyában pedig szinte minden pillanat mögött ott van a múlt. Ez a regény bizonyos szempontból a képzelt múltam, mert csupa olyan titok van benne, amit már sosem fogok megtudni.

hvg.hu: A Máglya egyik nagy kérdése, hogy mi az, amit a saját múltunkból, a saját történetünkből átadunk a gyermekeinknek. Ez hatalmas felelősség, mert egyszerre szeretnénk megóvni, és felkészíteni őket az életre. Ön mit gondol erről?

DGY: Bármennyire elvontnak tűnik, ez erősen gyakorlati kérdés is. A Máglyában erre az a válasz, hogy, ha trauma, ha nem trauma, muszáj mindent elmondani és mindenre emlékezni. Jobb, ha a gyerekeink tőlünk tudják meg az igazságot, mint másoktól. Az én konkrét példám az, hogy a szüleimmel 1988-ban jöttünk át Erdélyből, a feleségem pedig 1987-ben. Emlékszem, amikor a 3 éves gyerekünk elkezdett bennünket kérdezgetni, elmeséltük neki, hogy mi a gonosz király országában éltünk. A nagyobbik fiam, aki most lett 12, nemrég olvasta A fehér királyt. Ennek kapcsán sokat beszélgettünk arról, hogy milyen volt a gyerekkorunk. Annával gondolkoztunk azon, hogy mindezt el kell-e mondani, de úgy döntöttünk, hogy igen, mert nekünk is mindent elmondtak a szüleink. Persze titkok így is maradnak. Az is érdekes, hogy mi a titok. Amit eltitkolunk, az nagyon erősen meghatározza a saját személyiségünket és a gyerekeink személyiségét is. Azt hiszem, többet tudok a szüleimről abból, amit eltitkoltak, mint abból, amit elmondtak, és ezzel így lesznek a mi gyerekeink is.

hvg.hu: Ha ez gyakorlati kérdés, akkor mindezt hogyan valósítsuk meg a hétköznapok szintjén?

DGY: Mesélni kell. Sokan azt hiszik, hogy nincs történetük és nem tudnak mesélni, pedig mindenkiben ott van az író eltemetve. Szerintem mindenkinek járna az, hogy egyszer elmesélje az életét valakinek, aki meghallgatja, aki tud kérdezni. Olvasni kell, mert abból meg lehet tanulni, hogy mások hogyan mondják el a történetüket. Azt is szoktam tanácsolni, hogy mindenki próbálja megírni magának a saját történetét, mert az is része a múlt megismerésének. Ez nehéz, mert mindeközben az őszinteség fájdalmát is el kell viselni.

hvg.hu: A Máglya részben arról is szól, hogy a gyerekek mit kezdenek a szüleik történeteivel. Például azzal, hogy a szüleik besúgók voltak. Olyan, mintha átokként ülne rajtuk ez e történelmi örökség.

DGY: A múlt egy átok, ami velünk van, és csak akkor tudjuk megtörni, ha megértjük, és szembe megyünk vele. Nem jóvá kell tenni, hanem erősebbnek kell lenni nála. Emma, a főszereplő lány megszabadulhat az átoktól, mert képes azt kimondani, hogy igen, lehet, hogy a nagyapám vagy a nagymamám követett el bűnöket, megértettem, hogy mit csinált, és bocsánatot is kérhetek helyette, de én nem ő vagyok, az ő bűne nem az én bűnöm.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Hercsel Adél, HVG.hu, 2014. október 24.

2014-10-24 16:24:28
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ