Bőrnadrág Herkulesnek (Magyar Szó)

Parti Nagy Lajos Mi történt avagy sem című elbeszéléskötetében a korábbi Parti Nagy-opusból jól ismert tájakra kalauzol. A peremlét vidékére, a mellékvágányon veszteglők közvetlen közelébe, egyszóval a Tömpemizsér és Budapest fesztávolságon meghúzódó kismagyar valóságba, nyelvi vonatkozásban pedig a proliargó és a szerző alkotói boszorkánykonyhájában kutyult nyelvi lelemények terepére.

A kötetet lapozva az úgynevezett Másik Magyarországon járunk. A szegényes, kilátások nélküli, pörköltszaft-illatú, sivár Magyarországon, ahol azok az emberek élnek, akiknek aligha van kitörési lehetőségük, s ha akadna is, igényük sem igen lenne rá. Olyan hétköznapi kisemberek ők, akik nap-nap után morzsolgatják sorsuk sületlen lekváros buktáját, ellébecolnak a napi teendőik és a napi bosszúságaik között, mígnem életük kopottas díszletei összeborulnak a fejük felett.

E figurák prototípusát ekképpen rajzolja meg Parti Nagy: „Láthatom, ő egy teljes értékű, de vézna testalkatú ember, erős szemüveggel, nagy fülekkel, amolyan szúnyogalkat. Bizonyára ezért is alakult neki egy ekkorka pálya az életében, kisembernek amilyen alakulhat.”A novellákban kibontott életpályák tragikuma nem kizárólag a hétköznapokat meghatározó szegénység és durvaság, hanem a leküzdhetetlen kisszerűség. E flaubert-i alapmotívum Parti Nagy kedvelt vesszőparipája, kötetében ez a fő mozgatórugója a holnaptalan kisembersorsoknak. Az Egy új Kutas című elbeszélésének hőse akár Bovaryné magyar férfialteregója is lehetne, hiszen a Németországban hidegburkoló vendégmunkásként dolgozó, cingár főhős képtelen megküzdeni a vezetéknevéből eredő hátrányos megkülönböztetéssel („Herr Kuleschnek” munkatársai szórakoztatására a főnökétől kapott bőrnadrágban kellene izmait fitogtatva, Herkulesként pózolgatnia), és sértettségében az öngyilkosságba való menekülésben látja a kiutat. Sorstragédiája, hogy a meghiúsult önakasztási kísérlet folyományaként nemcsak a társadalom előtt válik nevetségessé, hanem saját családja szemében is, sőt egy életfogytig tartó egészségügyi nyavalyát is el kell a továbbiakban viselnie.

A legjobb tréning a valóság, vallja a szerző, aki ihletforrás gyanánt is előszeretettel les el hétköznapi élethelyzeteket, konfliktusokat, jellegzetes szóhasználatot, és sajátos dokuprózájában olyképpen fogalmazza meg mondanivalóját, mintha terepen járó sajtósként mindössze rögzíteni szeretné a látottakat és történteket. A Mi történt avagy sem című kötet frappáns történeteiben úgy jelenít meg véletlen találkozásokat, szerencsétlen baleseteket, szándék nélküli csodákat, futtában elhadart monológokat, hogy szerzőként mindvégig szemtanúi, beszélgetőpartneri szerepben tűnik fel, elhitetve olvasóival, hogy a valóságból, hétköznapi élethelyzetekből kiragadott momentumokat rögzített kötetének lapjain. Megnyilatkozó hősei pedig szenvtelenül, önnön sorsukba megcsömörlötten vallanak két képviselőfánk elfogyasztása, buszra várakozás, orvosi rendelő előtti ücsörgés, restiben könyöklés közben, s mondandójuk befejeztével állnak is tovább, helyt adva a következő történetmesélőnek.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Csík Mónika, Magyar Szó Online, 2014. november 13.

2014-11-13 12:33:18
Párbeszéd kép és szó között
G. István László új versei egy tudatosan építkező költői világ alakulásának remekbe szabott eredményei. A szerzőt szenvedélyesen érdeklő témák - a családi kapcsolatok analízise, a...
Groteszk mitológia
Mit keres egy angyal a hídon? És kit talál meg? Hogyan lehet visszanézni egy már rég elhagyott életszakaszra? És ami fontosabb: hogyan lehet nyelvet találni az akkor történtekhez? Miközben...
Történetek a vágyról
A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Szembenézés a gyerekkorral
,,Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat." Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ