A befejezés kínja (Kulter)
(kiadvány: A végső kocsma)
Kertész Imre új könyve végső soron homogén kötetként olvasható, mert bár ismételten szerepel benne egy úgynevezett „betétregény”, az lényegében nem különül el élesen a nem betétszerű, tulajdonképpen önéletrajzi részektől. Így a látszólag „összeollózott” fejezetek közösen teszik ki – ezúttal – egy élet(mű) hanyatlásának pontos tanúságtételét.

Ám a szerző egyértelműen átengedi a szövegszervezés munkáját az önéletrajziságnak, így azt lehetne állítani, hogy a regénytöredékek, melyek aligha állnak össze bármely olvasóban amolyan koherens egésszé, kevésbé lehetnek fontosak számára, mint az önéletrajzi fragmentumok „csődtömeggondozása” (Bán Zoltán András, Önmaga csődtömeggondnoka).

Kertész Imre borús hangulatú, és nem utolsó sorban – mind gondolkodásában, mind töredékes jellegét tekintve – nietzschei szöveget írt, az értékek átértékelését tervezi, ám – és ez a kertészi életmű végső konklúziója – ehelyett azok ellehetetlenülésének felismerése megy végbe. Az említett csőd pedig abból fakad, hogy a szerző kedvét vesztette – némileg jogosan – a rá akasztott, önmaga által megfogalmazott „holokausztbohóc” szerepe, és az ezzel szoros összefüggésbe hozható Nobel-díj kitüntetés miatt, mely lényegében eltakarta az életművét. Kertész utóbbi években olvasható könyveiben rendre ismétlődik egy félve kimondott gondolat, miszerint a Sorstalanság világirodalmi kánoni rangra emelődése mintha elvette volna az olvasóktól annak lehetőségét, hogy maguk sajátítsák el a 20. századi történelem egyik legsötétebb eseményéről tanúskodó regényt és életművet, így lesilányítva azt – legalábbis a nagyközönség előtt – egy „piros betűs” könyvvé a kötelező olvasmányok listáján. Erre vonatkozóan ő maga írja A végső kocsmában: „nem tudom, hogy valóban a könyveim hódították meg a közönséget, vagy a Nobel-díjam.” (264.) Ezáltal azonban a „Kertész-márkanév” – ahogy a szerző is gyakran értelmezi a konkrét műveket már mindig megelőző irodalmi jószágot – éppen hogy önéletrajziságában, „irodalom-külpolitikai” beágyazottságában válik érdekessé, és teszi nem pusztán a műveket, de a szerző pályáját is vitaképes, izgalmas anyaggá. A végső kocsma az identitáskeresés kudarcos pályájának „koronája” és performansza, egy olyan szerző búcsúja, aki a Nobel-díj „hosszú, sötét árnyéka” elől menekül (Földényi László, Kertész Imre titkos élete = Élet és irodalom, LVIII/45, 13.), de mint árnyéknak, ennek is a priorija a test, mely elszenvedett egy történetet, amely pedig mindig önmaga lezárásában motivált, bármilyen legyen is az. Ez volna az Exit.

A végső kocsma négy hosszabb fejezetből áll, a Nyílt titkok és a Trivialitások kertje című önéletrajzi (esetenként máshol is olvasható) passzusaival megtöltve (Mentés másként; K. dosszié), illetve a közéjük ékelődő regénytöredékekből, A végső kocsma első, illetve második kísérletéből, ám sokkal inkább kötetbe másolt prózatörmelékeiből. A kötet zárása, az Exit pedig a par excellence vallomás, mely akár egy utolsó tömény az élet éjszakájának végső kocsmájában, tömören tartalmazza az életmű és életérzés sűrű párlatát. „Összekaparni szellemi létem maradványait?” – kérdezi Kertész, (395.), s ezt a célt valóban be is teljesíti. A viszonylag érdekes, ám mondjuk a szerző által is jogosan dicsért K. dossziéban közöltekhez képest, mind formájukban, mind történetükben nem sok újat felmutató naplófejezetek, tulajdonképpeni „halálnaplók”, (348.) melyek egészen a Nobel-díj átvételének idejéig visszanyúlnak, egy valósnak tűnő író személyét, szellemi és anyagi környezetével való vitáját, benne való vegetációját örökítik meg. Utazásokat felolvasástól felolvasásig, Madeirától Berlinig, majd vissza az utált és megtagadott Budapestig. Egy fényűzővé vált élet unalmasnak és fárasztónak mondott végső pompájáról tudósítanak, melyben hűséges társaként örökkön elkíséri az elbeszélőt felesége, M., aki pedig Kertész Magda megírt hasonmása. Hétköznapi bosszankodásokkal, Ligeti Györggyel és más németajkú ismerősökkel való találkozásokkal, az írni akarás gyötrelmeivel, az elmulasztott sors és identitás feletti lamentálással teletűzdelt passzusok elsősorban mégis egy olyan olvasó számára lehetnek fontosak, akit érdekel a kertészi életmű már említett sajátossága, az életúttal való szoros kapcsolat és az állandóan reflektált és többször – például interjúkban – is jóváhagyott azonossága. Mely megfeleltetés, mint kiderül éppen a K. dossziét olvasva, nem is olyan egyértelmű dolog. Alig van különbség eszerint megélt és később megírt élet között, egy író esetében legalábbis – s ez talán oka lehet sok későbbi frusztrációnak és a talajtalanságnak is.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Makai Máté, Kulter.hu, 2014. december 28.

2014-12-28 10:41:19
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ