 Drogfüggők, besúgók, gyilkosok vogymuk (Librarius)
Az írók, költők rendszerint „aberrált szörnyetegek, de minimum drogfüggők, besúgók, gyilkosok, pederaszták vagy haramiák” – világosít föl Horváth Viktor A vers ellenforradalma című könyvében. Tudom, hogy a hangsúly a rendszerinten van, mégsem lehet mást tenni ezen a ponton, mint még egyszer, alaposabban megnézni a kötet belső borítóját a szerző portréfotóját. Kopasz fej, résnyire húzott szem. Az arckifejezés gunyoros vagy szelíd, nem tudom eldönteni. Szeretnék én ettől a fazontól tanulni? Elfogadjam az ítéleteit? Nekifussak még egyszer a bonyolultabb jelenségeket leíró mondatainak, ha először nem voltam elég figyelmes? Vajon hová tegyem a hasonlatait, vagy azt a megállapítását, hogy a rímek homoszexuálisak, mivel a nőrím párja nőrím, a férfirímé férfirím? Mit szóljak ahhoz, hogy a szent cél érdekében a skandálást javasolja, de maga is kínosnak tartja:
Ugyanebbe a kategóriába sorolható a kötet hátlapján az ajánló, amelyből kiderül, „ki ennek a könyvnek a célközönsége”. Hosszú a lista. A tanárok, diákok, írók, költők, műfordítók után szeszélyes rend alapján követik itt egymást különböző csoportok, például „adóellenőrök, örömlányok, rendőrök, papok, adócsalók, gyilkosok, buddhisták”. Én a „magyarul beszélő emberek” mellett a „dilettánsok (gyönyörködők)” közé soroltam magam, és úgy döntöttem, kár lenne, ha ezek a provokatív stíluselemek határoznák meg döntően az olvasói élményt, hiszen ez egy komoly ismeretterjesztő könyv. Az a vállalása is komoly, ami az alcímében áll. Igyekszik megtanítani az olvasót mindarra, aminek birtokában aztán önmaga megtanulhat verset írni. A technikáról van szó, amelyet ki lehet fejleszteni, be lehet gyakorolni, működésbe lehet hozni, és aztán vagy tényleg megszólal és megszólít az a vers, ami születik, vagy csak egy formaképlet kipróbálása marad. A vers legjellemzőbb tulajdonsága a ritmus. [...] 2014-12-23 13:50:31
|
 |
|
